Bárdossy György szerk.: Credo. Evangélikus Műhely. A Magyarországi Evangélikus Egyház folyóirata. 1 (1995) 1-2. sz.

Fabiny Tamás: A tékozló apa

visszatérésre képtelen helyzetében (drachma) mutatja be, aharmadik pedig úgy, mint aki tudatosan szegül ellene a gondviselő akaratnak. A tékozló fiú példázatának felületes olvasása azt eredményezheti, hogy az apa személyében azonnal az Atyát látjuk, őt már az elbeszélés első mozzanatától kezdve Istennel azonosítjuk. Ebben az esetben azonban csökkentjük a példázat realitását, s a profán hétköznapok szintjéről mintegy mennyei síkba emeljük a történetet. Ez pedig azzal járhat, hogy a szereplőkben nem ismerünk magunkra, és a bemutatott drámai konflikust kevésbé intenzíven éljük át. Lukács 15,18 és 21 „vétkeztem az ég ellen és teellened" megfogalmazása azonban azt mutatja, hogy a tékozló fiú - és a példázatot mondó Jézus - nem azonosítja az apát minden további nélkül Istennel. Próbáljuk ezért úgy olvasni a parabolát, hogy az apában ne az Atyát lássuk kezdettől fogva, hanem egy hús-vér alakot, aki emberként éli át fia elszakadását. Aki úgy ballag ki naponta a kertkapuhoz, mint ahogy a mi öregjeink szoktak. Éppen ezért szívszorítóan reális Pilinszky János megfogalmazása az Apokrifban, hiszen a bibliai példázatot a maga hétköznapiságában idézi fel: Haza akartam, hazajutni végül, ahogy megjött ő is a Bibliában. Irtóztató árnyam az udvaron. Törődött csönd, öreg szülők a házban. S már jönnek is, már hívnak is, szegények már sírnak is, ölelnek botladozva. Igaz, hogy a lukácsi példázat csak apáról beszél, és nem „öreg szülők"-ról, ám a versnek ez a motívuma éppenséggel hitelesen ábrázolja a sokszor megtörténő esetet. Ugyanígy jár el Hazatérés című novellájában Franz Kafka: Megjöttem hát, átvágok a pitvaron, körülnézek. Apám régi udvara. A pocsolya a közepén. Régi, használhatatlan szerszámok összedobálva, elzárják a padláslépcsőhöz vezető utat. Amacska ott lapul a korláton. Egy széttépett kendő, valaha játék közben bot végére tekeredett, meglibben a szélben. Megérkeztem. Ki fogad majd? Ki vár a konyhaajtó mögött? Akéményból fiist száll, főzik vacsorára a kávét. Meghitt-e, otthon érzed-e magad? Nem tudom, nagyon bizonytalan vagyok. Apám háza, igen, de nagyon hidegen sorakozik egymás mellett ez, az, mintha minden csak a maga dolgával törődne, amit egyrészt elfelejtettem, másrészt sosem ismertem. (Tandori Dezső fordítása) A padláslépcső, a használhatatlan szerszámok, a lapuló macska és a széttépett kendő - mind az elbeszélés hitelességét fokozzák. Pilinszky és Kafka szándéka nem a bibliai példázat illusztrálása, hanem újrafogalmazása. Ezek az elbeszélések pedig - a maguk tudatos anakronizmusával - segíthetnek annak felismerésében, hogy Jézus is egy hétköznapi és radikálisan profán történetet mesél. Tudván tudja, hogy az őhallgatósága körében is ismertek az ilyen kalandvágyó fiúk és az őket visszaváró apák. Jézus környezetében sok hasonló eset terjedhetett szájról szájra. Hiszen a korabeli Izraelből a megélhetési gondok miatt, vagy éppen kalandvágyból, sok fiatal vándorolt ki. Sok ifjú került így pogány környezetbe, és szakadt el nemcsak hazájától, de vallásától is. (A példázatbeli fiú disznópásztor lett, ami az ősi kultikus törvények megszegését jelentette, hiszen ezek között olyan is szerepelt, hogy „átkozott, aki disznót tart".) Van kutató, aki azt feltételezi, hogy a fiú nem emigráns, hanem az