Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 9. (Pannonhalma, 2021)
IV. Szemle
196 Szemle Németújvári glosszák néven már ismeretes magyar nyelvemlék, a kézirat felfedezője a Güssingi glosszák nevet adta az újonnan előkerült szóanyagnak, amely a 15. század első felében kerülhetett a kéziratba. A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának középkori adatbázisa segítségével végzett összehasonlító vizsgálat révén további párhuzamok kerültek elő a glosszák helyesírására vonatkozóan, amelyek világosan bizonyítják, hogy az ö és ü hangokat nem a 16. század végétől, hanem már a 15. század első felétől a mai írásnak megfelelő módon is jelölhették magyar szövegekben. A glosszák egyedi, toldalékjelölő rövidítései pedig a szavak lejegyzőjének kísérletező kedve és grammatikai tudatossága mellett vallanak. Mivel a fennmaradt kódexállomány darabjainak többségét a liturgikus kéziratok teszik ki, természetesnek tekinthető az az utóbbi években egyre erősödő lelkesedés, amely az említett forráscsoportot övezi. A harmadik egység (Liturgiatörténet és egyházzene) tanulmányainak szerzői magabiztosan mozognak a nagy lehetőségeket ígérő liturgiatörténeti kutatások területén; a gondosan gyűjtött, tekintélyes európai összehasonlító anyag elemzése olyan jelentős – adott esetben igen korai – művelődési kapcsolatokra és hatásokra világít rá, amelyek másképpen megragadhatatlanok lennének. Az európai szintű mintavétel egyik jelentős új eredménye is olvasható az ünnepi kötetben: a miseelőkészülethez tartozó oltárhoz járulást (accessus altaris) kísérő ima valójában liturgikus hungarikumként azonosítható, amely már a 12. századi Praykódexben is szerepel, s így a hazai liturgia legkorábbi rétegeihez tartozik. A liturgikus kéziratok és töredékek vizsgálata révén az ünnepi kötet szerzői a Missale Notatum Strigoniense pozsonyi kapcsolataira, a késő középkori kassai pszaltérium eredetére, a Váradi graduálé kyriale és szekvencionále részeinek közép európai kapcsolatrendszerére, vagy éppen a késő középkori hazai premontrei hangjegyírásra vonatkozó kérdésekre keresnek válaszokat. A negyedik és egyben utolsó egység (Egyháztörténet, homiletika, hagiográfia) szerzőinek munkáiban immár nagyobb számban találkozunk átfogóbb kérdéseket tárgyaló munkákkal (például a plébániák fejlődésének első ezer évének áttekintése vagy Chartresi Ivo kánonjogi kézikönyvének bemutatása). A korábbiakban a 15–16. századi könyvtárak összetételének változásait bemutató vagy a 13. és 15. század között számos alkalommal újraírt Margitlegendák korszellemnek megfelelő változtatásairól szóló tanulmányban találkozunk ezzel az igénnyel. Ebben a részben kitüntetett szerepet kapnak az Árpádházi szentek: történeti kommentárral kísért szövegközlésből ismerhetjük meg a Szent István középkori bambergi kultu
