Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (Pannonhalma, 2020)

IV. Forrás

Franz Xaver

B

ISCHOF – Martin

T

HURNER (Hg.): Die benediktinische Klos ter reform im 15. Jahrhundert. Berlin, Akademie Verlag, 2013. 315 oldal.

E kötet a plankstetteni apátságban 2010. november 19-től 21-ig megtartott A bencés kolostori reform ígéretei és határai a 15. századi német nyelvű te rü lete ken című német nyelvű tudományos konferencia előadásainak do ku mentációja. Benne történészek, hittudósok és a középkori latin filológia kutatói osztják meg egymással, valamint olvasóikkal eredményeiket.

Amint az előszóból kiderül, az egyházi reform kérdését nem a történetileg reformációnak nevezett kora újkori mozgalom vetette föl először – igénye már a késő középkor folyamán jelentkezett. Megfigyelhető ez a bencés világban: itt a cél a lelki élet megújítása volt. 1215-ben a IV. Lateráni Zsinat előírta a monostorok rendszeres tartományi káptalangyűlését és vizitációját. Majd több mint egy évszázaddal később, XII. Benedek (1335–1342) – egykor ciszterci szerzetes – kiadta Summi magistri

című reformbulláját, amelyben a bencés monostorok harminc rendtartományba szervezését, illetve ismét csak a rendszeres tartományi káptalanokat, valamint a háromévenkénti vizitációt írta elő. Megjegyzendő, hogy e pápa arra buzdította a bencéseket, hogy tanuljanak és járjanak egyetemre – hiszen a 13. század óta a fölső okta tásban a koldulórendek kerültek túlsúlyba. Mindennek azonban a konstanzi zsinatig aligha volt jelentős gyakorlati visszhangja, amikor is 1417-ben egy bencés tartományi káptalan a német kolostorok reformja mellett döntött. Minden közösségre kiterjedő, központosított reformról ugyan ezek után sem beszélhetünk, viszont Európa-szerte több reformkolostort találhatunk, amelyek a 14. század végén és a 15. század elején egy-egy területen a megújulás központjává váltak. Ilyenek San Benito Valladolidban vagy a híres montserrati katalán monostor, a francia Saint-Pierre de Chazel-