Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 8. (Pannonhalma, 2020)
III. Régészet
204 Léhner Zita illetve részletei. A 2016-os megfigyelés során a 14. századi szentélyzáródást, annak későbbi támpilléreit és a főhajó falrészleteit is feltárták (2. építési periódus). Utóbbiak a mai főhajó alapját képezik. A 18. századi munkálatokra utal az apszis déli részén, annak pilléreihez téglából hozzátoldott épület, feltehetően torony, melynek alsó szintjén a korábbi sekrestye lehetett (3. építési periódus). A 2019-es próbafeltárás során a török kor utáni templomdomb megerősítését szolgáló, téglából épített falszakaszok kerültek elő (12. kép), amelyek a templom körüli temetőt bolygatták. Továbbá a templomon belül feltárt, kőből épült falszakasz folytatása is előkerült a templom északi oldalán, amely kelet felé fordulva egy helyiség részletét rajzolja ki. Teljes egészében, a mai sekrestye miatt, nem volt mód feltárni. A középkori és újkori temető a feltárt sírok alapján A középkorra általánossá vált a temető templom körüli kialakítása. A temp lom központi szerepe a temetkezésben abból ered, hogy itt az elhunytak közel lehettek az egyházhoz és a mártírokhoz, így egyúttal azok közbenjárásában is részesülhettek. A halottakat a szentek ereklyéihez minél közelebb igyekeztek eltemetni. E cselekedet a lelkük tisztítótűzből való mihamarabbi szabadulását és a szenvedések lerövidítését szolgálta. 16 Kezdetben Szentmártonban a templom mellett temetkeztek, később, a 17–18. században a Boldogasszony-kápolna környékén is. A mai temetőt 1759-ben kezdték használni. 1865-ben megnövelték a területét, feltehetően eddigre már a templom körüli temetkezések abbamaradtak, de legkésőbb az 1875–1878-as átépítéssel megszűntek. 17 A templom körüli temető sírszámáról és használati idejéről sajnos a régészeti munkálatok folyamán nem sikerült releváns információt kinyerni, mivel azok a terület kis részét érintették, illetve az évszázadok során a több szöri átépítés és a modern közművek is jelentős mértékben bolygatták a területet. A feltárt 23 sírból csupán 6 volt bolygatatlan vagy csak kis mértékben bolygatott, ezek közül négynek volt melléklete. Ezek mindegyike a 18–19. századra keltezhető. A bolygatott sírok keltezése a legtöbb esetben nem lehetséges. A koporsómaradványokkal rendelkező sírokat szintén a 18–19. században létesíthették, azonban a legtöbb esetben sem melléklet, sem 16 Szuromi ( 2005), 9–12.; Szuromi (2002); Ariés (1987), 353–413. 17 PRT V. 115.; PRT VI. A 237.
