Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)
IV.Szemle
222 Szemle olvasható. Egy komplex, elsősorban kerámialeletekkel még a ciszterciek előt ti időre datált, s a 13. században, már a ciszterciek birtoklása idején (a tatárjárás során?) elpusztult üvegműhely, 12 tőle délre pedig egy feltehetően kovácsműhely épületegyüttesét ismerhetjük meg [60–88.]. Valter Ilo na az üvegműhelyben az előmelegítő, olvasztó és hűtőkemencét is meg találta, amelyek szerkezetének vizsgálatához és rekonstruálásához írott (elsősorban Theophilus Presbyter Schedula diversorum artium című művének üveggyártásról szóló része) és képi forrásokat is felhasznált. Az előkerült salakanyag is segítette a további értékeléseket, Buzogány László anyagvizsgálatai [lásd a Függelékben, 83–86.] igazolják az ún. hosszú és rö vid üvegek gyártását, ami azt bizonyítja, hogy ablaküvegek mellett finomabb tárgyak előállítására is képesek voltak. A szerző – főleg a 14–15. századból – számos hazai és külföldi példát sorol fel városi üvegműhelyekre és erdei üveghutákra, kimerítően elemezve szerkezetüket és működésüket; megismerhetjük például a barokk kori mátraszentimrei erdei hutát [86– 88.], amely megint csak szorosan kapcsolódik Pásztóhoz, hiszen az ottani ciszterciek birtokában volt, így ennek leírását is olvashatjuk a könyvben. Az írott források és a korabeli tér bemutatása [105–120.] Pásztó templomhálózatának fejlődésével indul; a szerző olyan alapvető fogalmakat is tisztáz, mint a plébániák és keresztelőegyházak hálózata közti (időbeli és funkcionális) eltérés. Valter Ilona a Szent Lőrincplébániatemplom (régészeti kutatás hiányában az alaprajzra és építészeti részletekre alapozó) periodizációja után a Pásztó környéki elpusztult településeket tekinti át, szól a Muzslatetőről előkerült 14. századi pénzleletről, s az írott források bevetésével a Rátót nemzetség és további középkori birtokos családok történetét írja le, a pokoljáró Tari Lőrincet sem mellőzve. A szerző külön fejezetet [121–142.] szentel a Szent Lőrincplébániatemplomnak, amelyről az első említés az 1332es pápai tizedjegyzékből ismert. Érdekes a román kori timpanon újraértékelése, amelyen egy töredékes Agnus Deiábrázolás látható, de a plébániatemplom tornyáról, így a templom építéséről is új adatokat publikál. A toronyról érdemes kiemelni, hogy északi, déli és nyugati oldalán egyegy középkorinak sejtett szobor (sorban: Jó Pásztorábrázolás, Szent Lőrinc, Szűz Mária) látható; pár éve történt res taurálásukkor, másodlagosan a toronyba építve, további 13. századi faragványokat találtak. Kiemelendő a Szent Lőrincet ábrázoló szobor nyersanyagául szolgáló gyémántmetszéses oszlop, amely egy 15. század végi 12 A metszetrajzok alapján úgy tűnik, hogy a 13. századi anyagot záró pusztulási réteg csak az üvegműhely déli falára fut rá, az északira nem. Talán érdemes lehet a további dokumentációban ezt a jelenséget áttekinteni, bár elképzelhető, hogy ennek semmi jelentősége.
