Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 7. (Pannonhalma, 2019)

II.Közlemények

Szent Márton útján a vasút hőskorában 131 amit egy hétre írtak elő. Hogyan tudtam volna még szebbé tenni az utamat és a magányomat?” 13 4. kép. A vendéglátó: Borbély Kornél alperjel (PFM Fotótár, Arcképlapok 49.) A főapátságba érő francia vándor atyát Borbély Kornél pannonhalmi al­perjel 14 fogadta, és mivel már jócskán ebédidő volt, mire a vendég odaért, rögtön kedvesen asztalhoz is invitálta. Polydore atya azonban elhárította a meghívást, mivel előbb szentmisét szeretett volna mondani. Így megkö­szönve a vendéglátója figyelmességét, visszavonult a monostorba a mise idejére. A szentmiséről így emlékezett meg útleírásában: „Az emlékeim között őriztem az első tours-i zarándoklatom képeit, amikor is Szent Márton csontjai felett celebráltam a szent misztériumot. Láttam magamat előbb a nagy csodatévő szent sírjánál, majd a bölcsőjénél is, és a két helyet óriási távolság választja el egymástól. E két végpont között, melyek azóta egyaránt híressé váltak, micsoda tevékeny élet zajlott, milyen apostoli hivatással megáldott szerzetes és püspök dolgozott! Kértem, hogy áldjon meg és szentelje meg az én életem cselekedeteit 13 Polydore (1888), 214. 14 Névtár (1880), 5.

Next

/
Oldalképek
Tartalom