Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 6. (Pannonhalma, 2018)

I.Tanulmányok

A pannonhalmi bencések és az 1945-ös földreform 65 jövedelem folyósítását a tanítórendeknek. 68 A szerzetesrendi fórumokon tartott későbbi megbeszéléseken ennek ügyében Jámbor Mike képviselte a rendet. 69 A központi intézkedések többnyire kronológiai rendben történő át­tekintése talán érzékelteti számunkra a pannonhalmi konvent tagjai, ki­váltképp a rendelet ügyében eljáró rendi, valamint világi tisztségviselők emocionális tapasztalatait a földosztás hónapjaiban. Ennek még plasz­tikusabb bemutatására a helyi szintű intézkedések vizsgálata ad lehetőséget. Mindazonáltal már az eddigiekből is kitűnik Kelemen Krizosztom főapát kitartó munkája, melyet annak érdekében végzett, hogy rendje betölthesse küldetését és folytathassa feladatait. Azonban az ún. kulturális célvagyonok biztosítására és a megmaradt birtoktestek egyben tartására tett kísérletei az országos fórumokon kevés sikerrel kecsegtettek. Jámbor Mike alperjel májusi jelentéséből nyilvánvalóvá válhatott a rendi vezetés számára, hogy a háború utáni politikai, gazdasági és társadalmi folyamatok milyen irányba hatottak. A május 16-án keltezett dokumentum az OFT-nél folytatott tárgyalásokról számolt be. Az ülésen Veres Péter OFT elnök „egy bizalmas beszélgetésben a következőket mondta: Jól tudja, hogy 100 hold semmi egy szerzetes-középiskola fenntartására. Az államnak a rendelet szerint gondoskodnia kell az ilyen intézményekről, ez azonban nem rájuk tartozik, hanem a kultuszminisztériumra. Különben is az egyházi iskoláknak az állammal kapcsolatban nincs jövőjük, az állam kézbe vesz mindent, amit lehet. Az utánpótlást intézze el az Egyház úgy, ahogy tudja”. 70 A rendelet végrehajtása alulnézetből – helyi megoldási stratégiák és kísérletek „...Szomorú volt látni, hogy a valamikor virágzó, jól felszerelt Hollómajor már egészen ki van fosztva, mind’ állatállomány és terménykészlet hiányzik; részben az oroszok, részben a földosztók mindent széthordtak; csak az van meg, amit a cselédségnek meghagytak; a nagy, jókarban lévő gazdasági épületek ásítanak az ürességtől! Az ősszel meg nem munkált területek parlagon hevernek, az új »tulajdonosok« a szárazsá g miatt se tudnak dolgozni kézi–erővel, az a szerencsés, akinek bevetett, megmunkált terület jutott; próbálkoznak a munkával, de nem 68 PFL FL KJ VIII. 236–237. (1945. augusztus 14.) 69 Ld. PFL FL FH 1074/45. Jámbor Mike jelentése, 1945. október 8. 70 PFL FL FH 406/45. Jámbor Mike jelentése, 1945. május 16. Ld. Fülöp (1998), 9.

Next

/
Oldalképek
Tartalom