Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
Szent Imre palástja 79 A levél szerint tehát a 18. század közepén a pannonhalmi kincstár erek-lyéi között számon tartottak egy Szent Imréhez köthető pallium ot, palástot, amelynek darabjait ajándékként küldték, adták az arra érdemes személyek-nek, közösségeknek. Így került ebből egy darab Montecassinóra. Arra nézve, hogy Szent Imre palástja miként kerülhetett Pannonhalmára, a 14. századi krónikakompozíció ad felvilágosítást számunkra: „Szent István királynak pedig a legfőbb szokása az volt, hogy az összes egyházat, amelyet ő alapított, minden évben legalább háromszor meglátogatta. S amikor ezekhez az egy-házakhoz megérkezett, először odajárult valamennyi oltárhoz, s mindegyik -nél külön-külön könyörgést mondott. Azután kimenve az egész egyházat körbejárta, s fürkésző szemmel és szigorúan megvizsgálta a falaknak és a te tőzetnek a törései t vagy repedéseit, s tüstént gondoskodott kijavításukról; és nem mozdult el abból a városból vagy faluból, csak ha már látta , hogy kijaví -tották. Ezt tapasztalva, Gizella királyné, valahányszor valamelyik magyaror szági egyházhoz érkezett, az Úr házában levő valamennyi fölszerelést bemu -tattatta magának, s minden évben fölújította, ami selyemben és bársonyban fölújításra szorult. Fiuk pedig, Boldog Imre, saját bíborköpenyeit az oltár elé helyezte, hogy ezzel terítsék le az oltárokat, ahogy ez a királyi egyházakban máig is látható.” 7 A krónika 8 tehát Szent Imre szokásaként írja le, hogy ruháit királyi egyházaknak ajánlotta fel oltárterítőkül, és megállapítja, hogy ennek emlékei még a szöveg keletkezésének idején, a 14. században is láthatóak voltak a királyi egyházakban. Pannonhalma királyi alapítású egyház volt, a herceg pedig minden kétséget kizáróan többször járt az apátságban, így – ha hitelt adunk a krónikaíró megállapításának – valóban ajándékozhatott pa lástot Szent Márton monostorának. Szent Imre életére vonatkozóan csekély ismeretanyag maradt az utókorra. Szórványos, legtöbb esetben nem kortárs, hanem későbbi források utalásain alapuló, nem ritkán egymásnak ellentmondó adatokkal rendelkezünk róla . 9 Az Imre-legenda és a már idézett krónika beszél leghosszabban az ország alapító király fiáról, azonban önmagában történetileg egyik Imre-kép sem hiteles. A legendából megismert Imre a szent életű szerzetes megtestesítője, a krónika szerzője pedig a hercegben az ideális uralkodó eszményképét raj-dubito) assequar coram sua dominatione reverendissima de mea praesumpta instantia, ne tamen et ego tabellarium vacuum mittam, paucis, ex modico onerare volui, utpote ex pallio (Sancti Emerici Ducis Hungariæ) particulam, ut cujus Sanctissimus Parens et mu-nificentissimus fundator noster Sanctus Rex Stephanus, adeo dilexisset Sacrum Montem Cassinum, ut inde sibi adscriverit gentis suae moderatores, ad minus filii ejusdem pallii particulam, ramuli ejusdem haud aspicere gravarentur.” 7 MKI, 208, Bollók János fordítása. 8 Az idézett rész a Budai Krónika , illetve a Képes Krónika családjához tartozó kódexekben lényegében azonos fogalmazásban maradt ránk. SRH I, 317.9 Zsoldos (2007), 20.
