Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)

II. Közlemények

Újkori egyetemi oklevelek Pannonhalmán 227 okirat eddig nem került elő, illetve olyan időszakban (18. század, illetve a 19. század eleje) keletkezett, amelyből kis számban őrződtek meg tanulmányi okiratok. Távlati célunk a jelen adatbázis összekapcsolása más magyaror-szági egyetemek által épített adatbázisokkal (mint például a magyarországi értelmiség adatbázisa, a magyarországi felsőoktatási intézmények tanrendi adatbázisa). 2. A felsőoktatási oklevelek diplomatikai, irattani meghatározása A felsőoktatási oklevelek csoportosításához, típusainak elkülönítéséhez az egyetemek, akadémiák stb. saját szabályain kívül felhasználjuk a történelmi segédtudományok meghatározásait is. A diplomatika művelői által általánosan elfogadott meghatározás értelmé-ben az oklevél jogi tényt rögzít, annak bizonyságául szolgál, és meghatározott külső és belső formáknak megfelelően lett kiállítva. 5 A hagyományos jogi szempontokat figyelembe vevő irattani osztályozás szerint „Az oklevél jogi jelentőségű tényről szóló, meghatározott formák sze-rint kiállított írásos bizonyítvány. Az oklevél maradandó értékű önmagában álló irat.” 6 Diplomatikai és irattani szempontból tehát csak azok a felsőokta -tási intézmények által kiadott tanulmányi okiratok tekinthetők oklevélnek, amelyek ezeknek a meghatározott külső és belső formáknak megfelelően lettek kiállítva. Jogi szempontból – más oklevelekhez hasonlóan – minden, a történeti Magyarországon működött felsőoktatási intézmény által kiadott képesítő és doktori oklevél jogbiztosító irat. A történeti Magyarországon mű-ködött felsőoktatási intézmények által kibocsátott végbizonyítványok, vala -mint a bizonyítványok oklevéltani, irattani és jogi értelemben sem oklevelek, hanem tanulmányi okiratok. A fentiek szerint tehát az egyetem, főiskola, akadémia, tanintézet által ki-adott oklevél diplomatikailag meghatározható dokumentum, jogi tényt rög ­zít és ugyanennek a jogi ténynek a bizonyítéka. Az egyetemi, főiskolai, akadémiai, tanintézeti oklevelek formai és tartalmi ismertető jeleit vizsgálva leszögezhető, hogy ezen diplomák kiadási gyakor-lata a középkori, klasszikus oklevélkiadás elveit tekinti mintának. A felsőok -tatási oklevelek kibocsátói a képesítés meghatározásán túl jogokat adnak az 5 Az általunk összegyűjtött oklevelek diplomatikai elemzésekor az alábbi munkákra tá­masz kodtunk: Solymosi ( 1998 ); ill. Bertényi ( 1998 ) . 6 A meghatározást lásd Borsodi ( 1998 ), 195.

Next

/
Oldalképek
Tartalom