Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 5. (Pannonhalma, 2017)
II. Közlemények
208 Gyöngyössy Márton megerősítette a cseh próbaszámítás adatsoraival (906,55‰, 937,5‰), ame-lyekbe viszont tényleg nem illik a Balogh Albin által javasolt elvi finomsági érték (918–920‰). Bár Balogh számonkérte az átlagszámítás hiányát, amint láttuk, Hóman a fenti értékekhez is mérési eredményeinek „átlagosításával” jutott. Vita volt köztük a cseh garasok ezüstre való beváltása kapcsán alkal-mazandó értéklevonásról is, valójában azonban ebben az esetben félreértés ről volt szó, amelyet Hóman tisztázott azzal, hogy a Magyar pénztörténet ben nem törvényes számítási márka ezüstre történő átváltására gondolt. Balogh ehhez végül hozzátette, hogy a pénzmárka és a garasmárka viszonyánál nem külföldi pénzváltásokról, hanem ugyanazon országok pénzeinek belső forgalmáról és viszonyáról van szó. 45 A garasok pénzlábával kapcsolatban az újabb szakirodalom sem tudott egységes és mindenki által elfogadható álláspontot kialakítani. Miközben a fi-nomságra vonatkozóan elfogadta nézeteit, Engel Pál Hóman pénzsúly-megál -lapítására alkalmazott módszerét elvetette, és a cseh garasok pénzlábát úgy határozta meg, hogy a korabeli források ezüstértékkel kapcsolatos adatait elemezte. Megállapította, hogy a cseh garasok nyerssúlya 3,7415 g, színsúlya 3,5077 g volt. Károly Róbert garasainak színsúlyául 3,0692 g-ot, nyerssúlyául pedig 3,2738 g-ot adott meg. Engel Pál számításai alapján a cseh garasoknál magasabb, a magyar garasoknál pedig alacsonyabb ezüstérték mutatható ki, mint ahogyan azt Hóman Bálint korábban kimunkálta. 46 A garasmárka kapcsán fontos azt megjegyezni, hogy a 14. század első fe-lében az ország nagyobb részén a korábbi ezüstmárkákat leváltotta a garas -márka, amely eredetileg a cseh garasok ezüstértékén alapult. Ez a számítá -si mód tehát valóban a belső pénzforgalomban alkalmazott módszer volt. 47 Összességében megállapíthatjuk, hogy Balogh Albin felvetései jelezték a ko -herenciazavart, azonban Hóman Bálint eredményeinek további finomítására, pontosítására csak az 1990-es években került sor. 10. A pénzverési regale és a pénzváltás kapcsán is összecsapott a két szerző. Balogh Albin tévedésnek érezte, hogy szerinte Hóman Bálint a pénzváltásban III. Béla idején tapasztaltakat (az átvonuló keresztesek panaszait) általános-nak vette, mert ez véleménye szerint csak kivételes állapot lehetett. Hóman maga is elismerte, hogy ez tényleg kivételes volt, de mégis utal a kizsákmá-nyolás és a zsákmányszerzés mértékére. Balogh szerint a pénzváltási illeték viszont nem haladta meg a 25–33%-ot, hivatkozott a „barcasági szászok” ál-tal fizetendő évi 500 márka adóra, amely nemcsak a pénzváltás alóli mente -sítés díja volt, és általában is Hóman számadatait önkényesnek nyilvánította: 45 Hóman (1916), 389–402; Balogh (1917), 77; Hóman (1917), 82; Balogh (1918a), 23. 46 Engel (1990), 42–47. 47 Engel (1990), 78–79.
