Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)

III.Forrásközlések

308 BALOGH GÁBOR anyákat, akiknek a fiai szintén a fronton harcolnak, hogy az erősen jobb­oldali érzésű politikus, Pest vármegye alispánja, Endre László 30 nyomtatott körlevélben hosszan támadta érte Margit testvért Pest vármegye gyűlésén, sőt hazaárulással is megvádolta. A német megszállás utáni napon a lapot éppen bátor hangja miatt be is tiltották. Akkor adta ki M[argit] testvér a „Pünkösdi tűz ” c. kis füzetet, amelyben a német püspöki kar Tízparancso ­latáról szóló körlevelet és egyéb időszerű világnézeti cikket közölt. Külön felkereste a cenzúrafőnököt, hogy ne sokat töröljön a cikkekből, amit akkor még meglehetős eredménnyel el is tudott érni. A „ Pünkösdi tűz” c. brosúra 20.000 példányban jelent meg. Többek között szétküldtük részben ingyen Magyarország valamennyi közigazgatási szolgálatban lévő tisztviselőjének, pl. a főispánoknak, alispánoknak, jegyzőknek , szolgabíráknak, plébánosok ­nak, a felsőház és az alsóház tagjainak, és később az ún. „csillagos” (gettó) házak felügyelői között is osztogattuk. Ezekben a házakban volt kijelölve a zsidó származásúak lakóhelye és a házmesterek jóindulatától igen sok függött. 7.) A német megszállás után, amikor már lehetett jelét látni annak, hogy a töb ­bi országhoz hasonlóan a mi országunkban is megkezdődik az újpogányság tervszerű gyakorlati térhódítása, M[argit] testvér összegyűjtötte a holland püspöki kar, a német püspöki kar tiltakozását a saját országuk területén. Ezekkel az iratokkal felkereste a magyarországi püspököket és felajánlotta, hogy a testvérek szívesen teljesítenek futárszolgálatot a püspökök között, és kérte, hogy csináljanak egységes tiltakozó akciót . A hercegprímás több tárgyalást is folytatott a nyilas vezetőkkel, legtöbbször eredménytelenül. A legtöbbet tettek e téren a győri püspök Apor báró, Glattfelder szegedi püspök31 egészen haláláig, Hamvas 32 prelátus, a későbbi szegedi püspök és Erdélyben Márton Áron 33. 30 Endre László (1895–1946) 1938-tól alispán, majd 1944-ben államtitkár. 31 A „szegedi püspök” tollal beszúrva. 32 Hamvas Endre (1890–1970) 1944-ben szeged-csanádi megyéspüspök. 33 Márton Áron (1896–1980) 1944-ben gyulafehérvári megyéspüspök.

Next

/
Oldalképek
Tartalom