Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)
II.Közlemények
204 BAJNÓCZI GÁBOR III. 22-OD-11119 – Teljesebb kép a történtekhez A fenti jelzéssel nyitottak objektumdossziét a „Pannonhalmi Szent Benedek Rend ellenséges tagja” elnevezéssel. Valószínűleg a dolgozatban felhasznált valamennyi iratanyag ebben megtalálható volt, egy 1989. november 17-i jelentés szerint azonban megsemmisítették. 231 A fellelhető iratok alapján nem állapítható meg, miért került sor Söveges Dávid elhurcolására. Meghurcolása és börtönévei kitörölhetetlenül meghatározták élete további menetét. A diákság által tisztelt és nagyra becsült magyartanár évekig nem taníthatott, testi és lelki gyötrelmei végigkísérték életét. Börtönélményeiről – egy kivétellel – nem beszélt. Ha pannonhalmi működéséről akarunk képet alkotni, leginkább diákjai visszaemlékezéseire hagyatkozhatunk, akik műveltségét és pedagógiai érzékét emlegetik a legszívesebben. Arra ő sem kaphatott választ, miért ítélték el. A már említett, három évtizeddel később keletkezett visszaemlékezésében alázattal fogadta és viselte életének keresztjét: „Így lettem a forradalom hőse, áldozat én is, érdemtelenül.” Az ötéves megemlékezést követő megtorlás már más jellegű koncepció szerint zajlott. A vádlottakról sok állambiztonsági anyag állt készen, hogy azokat kellő időben felhasználhassák ellenük. A hivatalos eljárást az ÁEH folytatta le, amelynek módszerével az állambiztonság is meg volt elégedve: nem akartak bírósági eljárást, hanem olyan zsarolási helyzetet teremtettek, amellyel gyengíthették a rend és a rendi vezetők lehetőségeit. A népköztársaság számára veszélyes szerzeteseket saját elöljáróik felhasználásával, a püspöki kar nyomásával megerősítve távolíttatták el, új dimenzióját adva az egyház és állam együttműködésének. A fiatal szerzeteseket olyan helyzetekbe kényszerítették, ami hivatásuk próbája volt, kiszakítva őket a többi szerzetesrendhez képest még mindig védőernyőként működő közösség életéből. Ez a közösség legsúlyosabb éveit kezdte élni: egyszerre feszítette a hitvallók tenni akarása és az ügynökök bomlasztó tevékenysége. Legányi Norbert főapát együttműködéséről a kezdeti próbálkozásokat követően az ÁEH viszonylag hamar lemondott. A főapát a bencések közt jelen lévő ügynökökről nem akart tudomást venni, csupán a túl sok és oktalan fecsegésre hívta fel rendtársai figyelmét. Az állam eldöntötte Legányi eltávolítását, csak az időpont volt kérdéses. Számos, a jelen dolgozat témáját közvetlenül nem érintő eset és jelentés együtthatása vezetett odáig, hogy Legányi Norbert főapát lemondott hivataláról, és ezt az állambiztonság az egyik legjelentősebb sikerként értékelte a hatvanas évek egyházi reakciója elleni munkájában. 231 VÖRÖS (2013), 114.
