Dénesi Tamás (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 3. (Pannonhalma, 2015)

II.Közlemények

160 TAKÁCS LÁSZLÓ

pedig versébe beleszövi a kard és a sír kérkedő és pökhendi latin nyelvű feliratait. Hicce rebelle caput vindex demessuit ensis ,/ Frangepane tibi, Petre tibique Zrinyi – szól a kard felirata (vv. 309–310, magyarul: „Ez a bosszúálló kard, mely levágta lázadó fejeteket, Frangepán, neked, és neked, Zrínyi Péter.”), s a síremléké: Dis

cite, mortales! ex casu discite nostro / Observare fidem Regibus atque Deo. (Vv. 313–314, magyarul: „Tanuljátok meg, halandók, a mi esetünkből tanuljátok meg, hogy őrizzétek a királyok iránti és Isten iránti hűséget!”)

A magyar történelmi tragédia fölidézése mindenesetre új megvilágításba helyezi az egész viszonytagságos utazást, hiszen az utazás végére – hiába határozza meg az egész utat a horatiusi szemléletmód – a két bencés mégiscsak zarándokká válik, s a kalamajkákkal teli út zarándoklattá, méghozzá nemzeti

zarándoklattá.

Bernardin atya azonban nem lenne az a vidám bencés (alakját így rajzolja ki a költemény), ha a sok humorral előadott utazási beszámoló szomorú csúcspontját ne toldaná meg egy derűsen megbocsátó didaktikus zárlattal: Vosque viatores exemplo discite nostro / Consulta nimium mente parare vias – vagyis az utazók tanulják meg az ő példájukból, hogy kellő alapossággal készüljenek föl az útra (vv. 315–316), válasszák ki jól a kocsist, találjanak alkalmas időt, s mindent jól tervezzenek meg, bármilyen rövid is az út.