Dénesi Tamás - Dejcsics Konrád (szerk.): Collectanea Sancti Martini - A Pannonhalmi Főapátság Gyűjteményeinek Értesítője 2. (Pannonhalma, 2014)
IV.Szemle
370 SZEMLE rázolás (historia). Míg az imago elsősorban az ábrázolt alak tiszteletét volt hiva tott segíteni, addig a historia egy történet megelevenítését, memorizálását szol gálta. A fresco- és secco-technikák bemutatása után a szerző külön figyelmet szentel a freskó stílus 1300 körüli átalakulásának. Ebben az időszakban kezdett a freskófestészetben megjelenni az a realisztikus tendencia, amely által „a kép a valóság mimézise lett”, vagyis az ábrázolt tárgyak „egységesített térbeli és időbeli keretbe kerültek” (141). A 13. században a falképek mind az imago, mind pedig a historia műfaját egyesítették magukban, hiszen gyakran töltöttek be liturgikus funkciót annak ellenére, hogy narratív elemeket is megjelenítettek. A táblaképek elterjedésével azonban a falképeket már csak ritkán használták a liturgia része ként. A képi ábrázolások és a liturgia középkori kapcsolatát mutatja be Szakács Béla Zsolt (Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Budapest), aki tanulmányát azzal a kijelentéssel kezdi, hogy „a középkori keresztény liturgia nem igényli a képek használatát” (154). Ennek ellenére sem ő, sem a kutatás nem tudott eddig magyarázatot adni arra, hogy miért vált ilyen elterjedtté a képhasználat a liturgikus terekben. A szerző tanulmányában végigköveti a liturgiához szorosan kötődő képi ábrázolások kialakulásának és fejlődésének útját az ókori asztaloktól egészen a szárnyasoltárokig. A tanulmányban pontosan kirajzolódik az a folyamat, ahogyan az antipendium az oltárra felkerülve oltárképként kezdett funkcionálni, méltó környezetet teremtve az úrfelmutatáshoz. Mivel minden felszentelt oltárban ereklyét kellett elhelyezni, az oltár kialakítása és az ereklyetisztelet kölcsönösen hatott egymásra. Az ereklyék védelmére kialakított, nyitható-csukható, díszített oltárszerkezetekből jött létre a szárnyasoltár, amelyekből egy idő után elmaradt az ereklyét tartó szobor. Az oltár mellett fontos képi programokat tartalmazott a miseruha, az oltárkeresztek, a liturgikus kódexek, amelyeket a liturgikus ünne pek szerint változtattak. Végül a középkori könyvfestészet jellegzetességeit mutatja be Laura Cleaver (Trinity College, Dublin). A szent szövegeket tartalmazó könyvek díszítményei ugyanúgy az imádság és kontempláció eszközei voltak, mint a templomok szent képmásai. Az egyéni és közösségi imádság számára készült zsoltároskönyvek, breviáriumok, sacramentariumok és más liturgikus kötetekben megjelent képi ábrázolások mindig a szöveggel együtt alkottak egészet. A szöveg és a kép társítása az elmélyülést szolgálta, s a Szent Ágoston által megkülönböztetett látásformák – testi, szellemi, lelki – összekapcsolódását, s ezáltal a mélyebb istentapasztalat elérésé t jelentette. Emellett a kívülről és belülről gazdagon díszített imádságos könyv jelezte a megrendelő vagyoni állapotát, hangsúlyozta társadalmi helyzetét, és segítette a kötetben való tájékozódásá t. A középkorban könyvből imádkozó