Túri Károly: A ceglédi nyelvjárás nyelvtana. I. - A Szegedi Alföldkutató Bizottság Könyvtára. I. Szakosztály közleményei 1. (Szeged, 1930)
Hangtan Fonetikai sajátságok 1. Cegléd nyelvében körülbelül ugyanazok a hangok használatosak, mint a köznyelvben. Magánhangzói között a köznyelvtől eltérően igen gyakori használatúak az alsó nyelvállású a és e. 2. A mássalhangzók közül az ly- és lly-t majdnem mindig i vagy / helyettesíti: pl. ámojog, fogoj, gója, hűje. Néhány szóban /-és hangú alak mellett az Z hangú alak is használatos: pl. billeg, kölök, luk; de mindig pöndöl (<^péndely). Olvasásban azonban az öregebbeknél csaknem mindig így halljuk: goló, királ, kálha, folamodás. Az n és ny helyett szótag végén, ha utána v, f, s, sz, z, l, r, j és h hang következik (tehát nem magánhangzó vagy c, cs, d, t, m, n, ny) a magánhangzót legtöbbször nazálisán ejtik: pl. kappa, sárká, haso\ó, szíház; de ponyva, konyha, enyves, hancúroz, kandié, kantár. Magánhangzók Magánhangzók megnyúlása. 3. Érzelmi hangsúly hatására nyúltak meg a köv.: te csípás, csúnya, jó pipa, nágyon, dehogy, finom stb. 4. / kiesésével kapcsolatban: bőt, bőtől, énnye, gyút, gyíít, here, téföl, stb. 5. Azonszótagú 1 kiesésével kapcsolatban: szíva, kíső; kiid, nékü, südő, küső; kúcs, kúdus, mát év; bőcső, erkőcs, föd, gyíimőcs, kőccsön, kőt, ködök, öt, nyőt,. szémőcs, töcsér, tőtyfa, tőt, vőgy, ződ, fösö, szemődök; bőt, csónak, dogozik, főt, gyócs, hód, hónap, kóbász, ócsó, ódal, ót, ótár, (oltár), nyóc, pác, szóga, szógál, szógálló, tód, vót, bódog, ótámaz, óvad; émén, bésö, eső; áma, ásó, ótámaz, száma; aszúit, hatámas, stb. Vö. 34.§., 92.§. 6. Hosszú rr megrövidülésével kapcsolatban: ára, érc, amára, emére, árébb, érébb, amárébb, emérébb; suffixumok előtt: hazúrú (<ihazurról), közérii, asztára, reggére, hajnára, stb. Vö. 60.§., 68.§.; de forró (forrón, forral). 7. Szuffixumok végén levő msh. elvesztésével kapcsolatban :
