Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
Hanem inkább a régi, megrothadt és megérett tehénganéj minden fára kellemetesebb, amely természete szerént kedveli a ganéjt. CCLXXXVII. Az ilyen erős és meleg ganéj, noha használ valamit az igen hideg tartományokban, ahol ha már megárt a téli hideg a fák gyökerének, de a mi országunkban, melynek nagyobb része mértékletes (az én vékony ítéletem szerént), nemcsak nem használ, sőt ártalmas is. Mert az ő hévsége által, kisüti a gyökereket, mivel a lóganéj nem azokhoz való, az ő nagy hévsége miatt. A tyukganéj a kertbe és a rétekre szolgál, a disznóganéj a szántóföldekre, a ludganéj a káposztás kertbe, ahová fejes káposztát ültetnek. Azért leginkább jovallják, a jól megérett apró tehénganéjt. Noha találkoznak olyan autorok is, akik semmi ganéjt nem jovallanak a fák körül, hanem csak szintén azt a sárt, melyet az utcán öszvehánynak és ha azt ott hagyják megérni; s azután hordják a fák alatt való felkapált földre. Egy szóval, amint oda fel is megmondottam, mikor a fát ganéjozni akarják, ne hányják a ganéjt oly közel a fához, hogy azt megérhesse; se a földet, úgy el ne vonják a gyökerérül, hogy azt illethesse; se pedig úgy fel ne töltessék, avagy mélyebben a földdel, avagy ganéjjal, hogy fél lábnyinál magasabb légyen, hogy sem azelőtt volt. Mert egyébként ha feljebb töltik a földet a gyökerére, alul a föld színénél megrothad a fának héja, amely által megerőtlenedik a fa; meghervadnak levelei, elvesznek a fának legvégső hegyei. Azonkívül efféle fának kérge üreg lészen és megfeketül, a férgek teremnek benne és esztendőnként egyik ág a másik után elvész, még végtére maga is az egész fa oda lészen, ha az megirt segítséggel nem gyámolitják; főképpen mikor a fa valami nedves és vizes helyen, mélyen ültettetett. Akkor azon kell szorgalmatoskodni, hogy amint lehet, a vizet elhajtsák a fárul és mindenek felett a megirt jelekre, avagy fogyatkozásokra vigyázzanak. Mert ha ezek a fában találtatnak, legottan a gyökerét kell megtekénteni, a földet elvonván róla és ha mélyebben vagyon, több földet ne hányjanak reá, hanem amint feljebb megirám. CCCLXXXVIII. A fának héját is alul gyakrabban megnézzék, hogy ebben, avagy gyökerében valami kár ne légyen. Azért alul a gyökérnél egy kis metszőkéssel a fának héját megént reá vonják a földet és irtogassák, kapálják, ganéjozzák, mikor annak ideje lészen. Ismét a héjára jól figyelmezzenek, ha nem szállot-e belé az égés, mert ha a fában égés van, a feketét éppen kimessék, de nem olyan késsel, mellyel kenyeret metszettek, hanem kertészkéssel, szintén a zöldéig. Azután a feljül megirt kenővel, avagy tehénganéjjal kenjék bé és hogy az eső le ne mossa oly hamar; kössenek feliben egy darab kérget és minekutána a nedvesség a fában ereszkedett az égés körül, melyet kimetszettek, egy késsel csináljanak valami hasítást, hogy a nedvesség a sebre folyhasson és megént bénőlhessen, s uj héjat kaphasson. Ha csak egy része fekete, avagy még rothadt, le kell metszeni és úgy bánnak véle, amint feljebb. Ha pedig éppen mind az egész fát elfogta az égés, avagy rothadás, nem segíthetni immár azt a fát. Ahol pedig a fának alul a gyökerénél, bárcsak egy ujjnyi szélességre, zöld és friss héja van, hogy a nedvesség, alul az egész fában felereszkedhessék, bé kell kenni a megnevezett kenővel, hogy a nedvesség munkálkodhassék. Mert a héjának és gyökerének kell az egész fát eltartani, azért mind a kettőre vigyázni kell, hogy valami kár, vagy veszedelem ne jöjjön reájok. CCLXXXIX. Más eszközt is találtak némelyek, hogy a fiatal fákat segítsék ga-92
