Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)
Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)
kor a bujaság sarkallja a vakandokokat, akkor fogjanak egy eleven vakandokot; azt tegyék két arasznyi vas, vagy mázos cserépfazékba, ássák el estve felé a föld szinéig a földbe; étszaka meghalván a többül vakandokok cincogását a vakandoknak, mind oda futnak, belé esnek a fazékba, s oda maradnak. CCXCVI. Mindazonáltal a többinél legjobbnak Ítélem ezt, hogy a kertész, mikor uj és friss vakandokturást lát (főképpen, mikor munkálószik rajta és mozog a föld), végyen egy ásót vagy kapát kezébe, és lassan-lassan menjen oda és várakozzék nagy csendességgel, és mikor látja, hogy mozog a dombocska, hértelen üsse bé a lapátot a földbe; mind földestül kivetheti a vakandokat, s megfoghatja, de úgy menjen s álljon, hogy a szél a vakandoktul reá fújjon, azaz a szél ellenébe. Örömest túrják pedig a földet reggel, egy kévéssé napkelet előtt, csaknem nyolc óráig és estve, napnyugat előtt egy kévéssé. Ismét az eső előtt és az eső után mindjárt, mikor a gelesztákat vadásszák; az kik kedves eledelek. De reá köll vigyázni, hogy se járással, se állással valami zördülést ne csináljon ember, mert igen jól hall és mindjárt vagy elmégyen, s másfelé túr; vagy megvonja jó ideig magát, s hallgat, de úgyis meg köll várni, s megént túrni kezd. Némelyek a lapáttal, vagy öreg bottal kétszer, háromszor megütik az uj túrást, s igy megölik avval az vakandokat, vagy meghódítják és kivetik. Ha lábbal keményen bényomják a földet, a vakandok túráson és ha más lyuka nincsen, megént kijön azon a ükön, s megfoghatni. CCXCVII. Némelyek azt Ítélik, hogy legkönnyebben kikergetik a vakandokot a kertből, ha három vagy négy helyen, avagy amennyi szükség, a kertnek nagyságához képest, fertályos általagot ásnak el a földben, az akonájáig, hogy erősen álljon benne és ne mozogjon; azután egy hosszú fával, mintegy mozsártörővei, verjék a hordócskának fenekét, hogy zörögjön: ez a hang messze által hatja a földet, akitül igen félnek a vakandokok és messze elfutnak. Télben, vagy mikor az árvíz bémégyen a kertbe, akár az rétekre; akkor az vakandokok fölül laknak a túrásokban; azt ha elhányod, megölheted őket. Kikeletkor pedig idején, ahol nagy halmot látsz, kit a vakandokok turtanak; elhidd, hogy ott van a fészkek és ha azt elhányod, mind fiástul ott leled. A kámfor szagát is nem szenvedhetik, mint a fokhagymának és vöröshagymának, de ezeket apróra köll metélni s úgy a bkokba tenni. CCXCVIII. Kétféle az egér, aki kárt részen a gyökerekben. Egyik házi, másik kerti, avagy mezei. Az házinak szeme, füle, farka hosszabb és valamennyire nagyobb a kertinél, ennek pedig mind teste, szeme, füle kisebb és a farka kurtább, némelyek nagyobbak is, de a farkok kurtább. Az házi egeret némelyek a régiek közül efféle mesterséggel vesztették el. Tésztát csináltak lisztbül és megtörött fekete hunyort kevertek közibe, s azt hintegették el imittamott. 2. Vad uborkának magvát, fekete hunyort és sáritököt megtörtének, liszttel öszvekeverték, s abbul tésztát csináltak, s azt hányták nékiek. 3. Tölgyfábul égetett hamut tettek a lyukokba, kiket ha az hamu megér, megkoszosodnak, és meghalnak tüle. 4. Vasport kevertek a kovász közé, aki azt megkóstolta, megholt tüle. 5. Szederinnek gyökerét, írós vajat, kenyér - bélt, sajtot öszvekevertek; avval étették az egereket. 6. Füstöt csináltak gálickőbül, fekete gyopárbul, petreselyemnek és fekete köménynek magvábul, és avval kergették ki őket. 7. Ha egy eleven egeret kaphattak, annak a fejérül lenyúzták a borit, s úgy bocsátották el a többi közé, akik féltvén bőröket, mind elszaladtak onnét. 71
