Surányi Dezső: Magyar biokertek a XVII. században (Budapest, 1987)

Lippai János: Posoni kert (1664 - 1667)

tölts sós vizet reá, rakj zöld olasz kaport is közibe, a gyönge szárával együtt; nem árt, ha valamennyire apróra metéled is az olasz kapornak a szárát; tégy Laurus leve­let is közte-közte. Azután jól bécsináljad az edényt, avagy hordócskát és hagyd ál­lam valami három hónapig. Ha élni akarsz véle és igen sósnak tetszik, mosd ki a só­­bul és add úgy az asztalhoz, mint az oli­­vát. Ha igaz olajmagot akarsz hamar bésózni, végy oltatlan meszet, 6 librát szépen meg­szitáld; vizet amennyi szükség, tölts reá, hogy olyan hig légyen, mint a kása. Ehhez tölgyfa szitált hamut, 12 librát; tölts annyi vizet reá, amennyi szükség. Ebben az lév­­ben tégy 25 libra szép olajmagot, hagyd benne 8 óráig, avagy legföljebb tiz óráig; azonban ennyihányszor egy fácskával megforgasd, de meg ne sértsed. Vedd ki azután és mosd meg vízben, és igy öt vagy hat nap áztasd friss vízben, melyet gyak­ran köll változtatni. Azután ki köll venni és sós vizbe tenni, amelyben az olasz ka­port apróra metéltek, főztek és igy fazék­ban, sós vízben tarthatni. CCXC. A fejér korontári répát is, igen szokták a németek savanyítani és kétkép­­pen. Elsőben megapritják, tudnia illik, a répát, és szépen meghámozzák; azután egy tenyérnyi széles deszkán vagy zsinde­lyen középszerént; hat vagy hét, vagy amennyit akarnak, éles vas, vagy bádog fogakat csinálnak, s azon a deszkán vono­­gatják a répát és azok az fogak között alá­hull a metélt répa. Azért valami sáfot, vagy más edényt köll a deszka alá tenni, de elsőben minekutána meghámozták a répát, friss vizbe köll hányni egy kevés ideig, hogy kivonja a keserűségét; azután köll metélni. Némelyek az szecskametélő ládán is metélik, amint az vörös répárul oda föl; de előbb az egész hámozott répát, azon a ládán szeletenként metélik; azután meg azon szeleteket rakják ládába, s úgy aprítják. Azután egy tiszta hordóba, vagy edénybe rakják; kézzel nyomják és tömő­fával is valamennyire, de nem oly igen, mint a káposztát. Ha megtelik az edény, tiszta temérdek vásznat teritnek reá, amint az edénynek szélessége van; azután tiszta deszkát fölibe és valami kövekkel megnyomtatják, de nem fölöttébb, s úgy hagyják két vagy három nap; azután érni kezd és tajtékozni, s úgy köll friss vizet reá tölteni és a tajtékot lehányni. Ezt pe­dig legalább minden héten egyszer meg köll tisztítani és a tajtékját lehányni, s friss vizet reá tölteni, hogy fölül légyen a leve; jól megsavanyodik. Nem is köll se só, se kovász hozzá. 2. Még ennél is apróbban savanyítják a répát; azért aki azt kévánja, vagy ilyen ap­rított répát végyen, avagy egészet és azt öreg vágó késsel igen apróra vagdalja; mentül apróbbra akarja. A végre németek, nagy öreg hosszú és széles vágó késeket tartanak és mind a két kezekben egyet­­egyet vésznek és néki állanak ennyihányan egy hosszú asztalon, s úgy vagdalják. Az­után úgy csinálják bé, mint a más aprított répát, s úgy is bánnak véle. Igen jó étek va­csorára, ha jól megzsirozzák; jó kövér sza­lonnát is bárányhust tésznek köziben. CCXCI. Még egy füvet nem akartam kihagynom, akit a lengyelek deákul ursi blanca, lengyelül bars, magyarul medve­talpnak neveznek; elég terem a szőlők láb­­jában, a réteken, erdőkön, kertekben is a fák alatt, itt minálunk Magyarországban. Öreg levelei vannak, mint embernek a te­nyere, elosztva, kiknek egy ujjnyi temér­dek kövér üreges szára, majd két arasznyi hosszú, nagyon elterjed néha a földön. Azt ők igen egészséges fűnek tartják, mi­kor nyers paréj módra főzik a betegek­nek. Egyébként májusban, vagy mikor nagy a levele és még kóróban nem ment, 67

Next

/
Oldalképek
Tartalom