Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Baglyok Cegléden
VÉDETT EPERFÁK - PUSZTULÓBAN Az eperfa 3 legjelentősebb faja az ókortól gazdasági növények voltak Kínában, Japánban, Perzsiában. Annak ellenére, hegy Perzsia a Kárpát-medencéhez sokkal közelebb van, mint Kína és Japán, a fehér eper (Morus alba), amelyet felettébb kedvelnek a selyemlepkék, előbb jelentek meg nálunk, mint a többiek. Ugyanis a fekete (M nigra) és a vörös eperfa (M rubra) sokkal érzékenyebb fajok, mint a fehér eper. Mindezt az a tény is jelzi hazánkban, hogy a selyem eperfák könnyen elvadulnak, vagyis megjelennek erdei fás társulások cserje-szintjében, vagy magánosán legelők szélén, amíg persze egyes falánk állatok (szamár, kecske) hagyják. Érdekességként megemlíthető, hogy évekkel ezelőtt Ugyerban e sorok írója látott olyan „kecske-szolidaritást”, amely egyedülálló: egymás hátán állt (nem más okból) két kecske 9. sz. dűlőben, majd felváltva zabálták az állatok a fehér eperfa lombját... Az ugyeri eperfák, melyeket valamikor a 30-as években, eddig az ötletgazda azonosítása nélkül állíthatóan, az ugyeri szőlők termesztési-gazdasági biztonságát nagyban fokozták. Ugyanis ha a szőlő elfagyott, vagy a szárazság és kórokozók miatt alig vagy nem hozott semmit a szőlő, legalább a költségek egy része megtérült, mert még akkor is termett a fekete és vörös „szederfa”. Nádhasurákon fogták meg a lehulló gyümölcsöt és a cefrét rögvest kifőzették. Lényegében minden dűlőben volt egy pálinkafőzőé, ma a 27 dűlőben van egyetlen egy! Évekkel előbb azonban itt volt még 1700 öreg fánál is több a dűlőutakon. Sajnos, hiába volt minden kérlelés és érvelés, közbelépés, a pusztulás haladt előre. Csak ott és csak olyan magasságban lehet ugyanis a villanyt vezetni, ahol az eperfák ágai vannak. Ezt az áramszolgáltató még akkor is „makacs következetességgel és sikeresen” teljesítette, ha ott csak egyetlen fa árválkodott. Ez a gyümölcsünk ma s nálunk nem megbecsült gyümölcsféle, pedig valaha jegyzett termék volt a tőzsdén pálinkája, s ilyen jelentősége e fajnak, csak Dél-Pest megye Cegléd körüli körzetében, a Felső-Tiszavidéken és Tolnában volt. Ezért nemcsak a környéket, hanem a távolabbi részeket is bejártam az elmúlt húsz évben, így ezeknek az ismereteknek a birtokában még inkább csak sajnálni lehet, hogy ilyen nagy tradícióval rendelkező gyümölcsfaj hagyományait nem óhajtják megőrizni. Másutt és máshol erre akár turizmust szerveznének, már az 50-es évek eleji egy vödör epergyümölcs per 90 filléres átvételi ár ugyan nem lehetne már érvényes, de a most elpusztított fák gyümölcséből literenkénti árban 7-8 ezer forintos pálinkát lehetne teremteni (Milyen finom italt tudott pároltatni belőle egykor Boldizsár János!). Ennek a gyümölcsnek, ha csak a fele-hatvan százaléka hasznosulna is, a termelőnek bizonyosan megérné - segélyvárás helyett! Most azonban a kataszteri nyilvántartásban szereplő 1789 fából már a 11-21. sz. dűlőútakon lévő másfél ezres állomány is ijesztően megfogyatkozott. Az állo48
