Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Baglyok Cegléden
CEGLÉD VÉDETT FÁI Az alföldi városokban a fásítás és a fásítottság problémája mindig érdekelte az ott lakókat. A régi időkben azért, mert kevés burkolt s annál több sáros és poros út volt, s ezért nem volt mellékes, hogy a növényzet milyen módon tudta javítani az emberek orr-magasságában a levegőt és a párateltséget. Újabban pedig egyrészt azért, mert a régi fák miatt nagy a lakosságban az aggódás (akár értékes, akár értéktelen fajról van szó), illetve meghatározott helyre vajon beválik-e egy új jövevény faj eltelepítése. A növekvő gépkocsi forgalmat akadályozó, sok kezelést kívánó, bármilyen okból problémás (pollenforrás, túl erős illatú, sok szemetet okozó) növényeket áltatában - okkal — nem kedvelik. Már 1888. június 10-én keserűen állapította meg a Czegléd című lap, hogy szinte felesleges a faültetések pótlása, mert kivesznek; nem öntözik azokat, vagy kitörik a fácskákat. A város közterületeinek és magánkertjeinek értékelése után 1982. május 7-én Cegléd város Tanácsa V.B. határozattal 806 öreg és különleges értékű fát védetté nyilvánított. Elment ennek a híre messzire, a Nemzeti Atlasz természetrajzi térképén is jelezték a szerkesztők: „Cegléd öreg fái”... Mit takar e felirat, és még miért jelent ma is gondot, ha egy iskolás gyereknek vagy éppen felnőttnek szegezik oda kérdést. Akkor e fák közei 5 millió Ft eszmei értéket képviseltek, ma ennek értéke legkevesebb 40 millió Ft. Lényegében akkor Ceglédet a következő dolgok rázták fel: a városban egyre több légúti megbetegedést regisztráltak, 1976-ban a Rákóczi úti ostorfákat, mint útban levőket, ki akarták vágni, s épült később mégis olyan Sportcsarnok, amelynek nem volt útjában három platánfa, nem úgy, mint előtte az Aranyudvar hatalmas fája (egyidős volt a vasútállomásival). Nagyon nehéz a felvilágosító munka és a szemlélethiányból és -zavarból eredően különösen nagy szembefeszülést érzékeltünk, amit korántsem a politikai és etikai gondolkodás hibája, hanem az ökológiai szemlélet hiánya okozott. Persze, most már olcsó poén lenne másként magyarázni az akkori eseményeket, de ez a valóság! Az akkori listában a következő fajcsoportok voltak: egzótak, endemikus fajok és egyéb fajok. Az egzóták köréből júdásfák, magnóliák, albízia, lilaakácok, gránátalmák, valódi ecetfák, vérdió, papíreperfák s törökmogyorók kerültek a listára. Flonos (endemikus) fajok közül fehér füzek, valódi mogyorók, mezei szilek, fehér nyárfák, nagy és kislevelű hársak, magas kőrisek, kocsányos és csertölgyek, illetve más tölgyek alkották a második csoportot. Egyéb fajokként foglaltuk össze azokat a fajokat, amelyek ugyan nem honosak errefelé, de nagyon szépen díszlenek itt, vagy egy meghatározott korszak jellegzetes fásítási törekvéseit reprezentálták. Vadgesztenyék, japánakácok, ostorfák (368 db), nyírfák, lepényfák, szivarfák, fehér akácok, s császárfák is védettséget kaptak. 42
