Surányi Dezső: A ceglédi éden képei. Barangolások A Dél-Pest megyei kistájban (Cegléd, 2008)
Pókbangó, Ophrys sphegodes
olyan helyről való (Jászkarajenő), ahová a vízszabályozási munkálatok során több tiszántúli ritka faj is bekerült. Hátha ez is lesz a gyűjteményben, mint az a másik, mert így leltünk még egy növényfaj ritkán látható példányaira a Gerje mellett, ahol vadkacsák lubickolnak a patakban - Cegléd alatt (gyepes sédbúza, Deschampsia caespitosá). De itt, ahol elvárnánk megjelenését, a Gerje mesterséges mederben („Újárok”) folyik... Természetesen még akadnak további vadfajok is hazánkban és a genuszban, de azok vagy hegyvidéki, vagy mészkerülő fajok lévén szintén csak az Alföldön kívül eső részeken élnek. A legbecsesebb közülük a Szt. István szegfű, a Dianthus plumarius-nak egyik alfaja (subs, regis-stephcmi), amely csak dolomiton és a Dunántúlon díszük. E fajnak egy másik alfaja a Lumnitzer szegfű (D. plumarius subsp. lumnitzeri), csak a gyakorlott taxonómus képes a két alfajt gyorsan felismerni. Mindkettő védett, ismert állományai részben veszélyeztetettek, sajnos, a kirándulók virággyűjtési szokása, mániája miatt is. A barátszegfű (D. carthusianorum), valamint a magyar szegfű (D. pontederae) sem él errefelé, a nagy szegfüvei együtt. A kerti szegfűket általában még mindig nagyon kedvelik az emberek. A jelenleg termesztett fajták három faj felhasználásával születtek, leginkább a D. caryophyllus (kerti szegfű) és a D. plumarius (német szegfű) jelentősége igen nagy, az alakgazdagságot tovább gazdagította a kínai szegfű (D. chinensis) megjelenése is. A termesztett szegfűfajták száma ma legkevesebb 3000, ami lehet több is, kevesebb is. Egyik szakmai utam során katalán nemesítő intézetben olyan növényházakat sikerült látnom, ahol a kalauzoló nemesítő nem kevesebb, mint ezer fajtáját nevel és tart fenn. A növények termete, habitusa, a virágok elhelyezkedési formái, a szirmok száma, színe alakja, a virágok sajátos megjelenési formái nagy formai gazdagságot teremtettek. Ma már kevésbé ismert, hogy a kerti szegfű egykor gyógynövény is volt, az Európát rettegtető járványok, pl. a francia királyok környezetében dolgozó orvosok, pestis ellen használták. A kerti szegfű ősét a rómaiak fedezték fel a Földközi-tenger nyugati partvidékén, de a legszebb piros szirmú típusokat egy görög bennszülött fajból kapták meg a nemesítők. Számtalan legenda, rítus van a szegfűvel kapcsolatban, amelynek ritkán van hiteles és természettudományos alapja, akárcsak a hiedelmeknek. Már a középkorban is nagyon kedvelték, termesztették a szegfűt, de igazi kerti virágot a reneszánsz varázsolt belőle. Lovagok, sőt keresztes lovagok - mint IX. Lajos francia király is, előszeretettel tűzték virágját ruhájukra, sőt a testükre. Ezek azonban kultúrtörténeti érdekességek, de mind a vad fajok, mind a termesztett fajták különös jellegzetességei, a virágok színe, illata s formája máig népszerűvé teszi a valódi szegfűket. A habszegfűk, kakukkszegfűk stb. ugyan közeli rokonok, de egészen más nemzetségbeliek, mint a konkoly (Agrostemma githago), 16
