Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)
II. fejezet: Védett fák Cegléden és Délkelet-Pest megyében
Az adatközlők információból rekonstruálható, hogyan tűnt el a 400 pálinkafőző kisüst az I. világháború szükségintézkedései miatt (színesfémek beadási kötelezettsége), illetve a jeles gyümölcskultúra hanyatlása következtében. Ma csak egyetlen főzde maradt meg, de az is már mindenféle gyümölcscefre főzésével foglalkozik. A fogyatkozó munkaerő, a kedvezőtlen közgazdasági tényezők, majd a II. világháború utáni évek társadalmi-politikai változásai súlyos kárt tettek az eperfa sorokban. A század eleje óta állandóan fogynak, fogyatkoznak a fák, az eredménye lehangoló: néhány hl-nyi ugyeri eperpálinka már nem méltó múltjához, hisz az öreg fák rendszeresen esnek áldozatul illegális favágók garázdálkodásának, vagy az egykor-volt tulajdonosok és utódaik is kihaltak. A természetvédelmi eredményeink ezért épp Ugyerben a legellentmondásosabbak, szinte sikertelenül küzdünk az esztelen pusztítással (vö. Surányi, 1992). Magas kort megélni képes fafajok száma elég csekély a Kárpát-medencében, elsősorban tölgyek, szelídgesztenyék, fehér nyárak érhetnek meg magas kort. A gyümölcsfajok közül tehát a szelídgesztenye kiemelkedik, de a húsos som, törökmogyoró, dió, sőt, a vadkörte, berkenye, s egy-egy eperfa vagy éppen mogyoró is elérhet akár 2-300 évet. Az ugyeri dűlőutak Morus fái arra szolgáltatnak példát, hogy egy hagyományos termesztési kultúrát, illetve annak megmaradt növényanyagát miként lehetséges megőrizni, mint kulturális értéket. A ceglédi GYDKFV (Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató- Fejlesztő Vállalat) Kutató Állomásának tájfajta megfigyelési munkája az 50-es évek elejéig nyúlnak vissza. Több ezer törzsfát jelöltek ki Nyújtó és munkatársai szerte az országban; e fák nagy része a 70-es évek legelején még megvolt. De mint a gyümölcsfákra, főként a termesztett gyümölcsfajokra jellemző, hogy hosszú életre nem képesek, hisz a produkciós és növényegészségügyi igénybevétel oly mértékű, hogy azt nem teszi lehetővé. A jó faanyagú fák (cseresznye, meggy, körte, dió) pedig keresettek a bútoripar számára. A törzsfáknak más is volt a kertészeti funkciója, a róla gyűjtött szemzőhajtások felhasználásával, a java egyedek oltványait nevelték tovább, ami a plusz egyed megőrzéséhez már önmagában is elégséges volt. Az intézetben viszont e kedvező tulajdonságú egyedeknek tovább folyt a megfigyelése, szelektálása; ennek eredményeként már értékes nemes- és alanyfajták egész sorát tudták ajánlani a termesztőknek. A törzsfák közül nem egy DK-Pest megye vizsgált településeinek határában díszlett, mondhatni innen indultak el a karrierükre. A régi törzsfák közül már csak elvétve maradhattak meg az idős egyedek, hisz szelidgesz-68
