Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)

I. fejezet: Délkelet-Pest megye természetrajzi leírása

károsodhat, de körültekintő erdősítéssel az abonyi, sőregpusztai és a tápiószentmártoni löszfogyatkozást meg lehet akadályozni.

A szikes területek kivételével, lényegében mindegyik talajtípus globális védelmét szolgálja, ha sem a hulladékhalmazok törmelékei, sem a gyepszint nélküli talajfelszín aránya nem emelkedik.

Mint korábban már említettük, Pest megye Puszta vacs-Tápiószentmártontól DK-re eső részén három vízfolyás gyűjti össze a felszíni vizeket. A határ vízfolyások: a Tápió és a Kőrös-ér, velük párhuzamosan pedig a Gerje-Peije rendszer (28. ábra), amely a térség meghatározó vízfolyása, flay (1896) állította össze a Gerje-Perje Vízszabályozó Társulat történetének első részét, 1812-től kezdődően Balta Antal megyei mérnök az irsai határtól Tószegig húzódó vonalon ásatott ki egy csatornát, amelyet Krakónak ismernek.

Cegléd, Abony, Törtei és Tószeg belvizeinek levezetését szolgálta, mint a pörösi ág is. A szabadságharc utáni években a gyakori esőzések és talajbemosódások megrongálták a hálózatot, ezért 1853-ban új terveket készítettek, amely a Gerjét is szabályozva, a Perjét is alkalmassá tették a felszíni többletvizek gyors levezetésére. 1853. május 3-án új társulatot hívtak életre, Horváth György készítette el a terveket, amit 1855 telén ismertek meg a társulati szakemberek.

Lényegében az újabb elképzelést is jól fogadták a társulati tagok, csak a Törtel-Tószeg közti szakasz vonalvezetése kapott többirányú kritikát. Haynald István szolnoki mérnök oldotta meg a kérdést, Tószeg-Tiszavárkony között a magaslat tövében baloldali töltéssel vezették a Gerje-Perje vízét a Tiszába. A Helytartótanács 5821/1861. sz. rendeletén fogadta el a terveket, amit később Pest megye elöljárósága is megkapott.

Tanulságos lenne további epizódszerű részletek ismertetése, bár ez inkább elvonná a figyelmet a természetrajzi kérdésektől, így nem tartjuk azt követendőnek. 1873 után új lendületet vett a társulat élete, 1880-tól egymást érték a kisajátítási akciók, s a földmunkák imponáló méretére vonatkozóan a 16. táblázat szolgáltat bizonyítékokat. A 70 km-nél hosszabb vízgyűjtőrendszer maximális vízbefogadó képességével számítva, mintegy 155 ezer m térfogatot alakítottak ki. Ehhez azonban számításba kellett venni a védőtöltéseket is, mint amely a kanálisokkal együtt valóban tájformáló funkcióra tettek szert. Hatalmas földtömeget mozgattak meg, míg a Gerje-patak mederrendszere korszerűsödött; innen ered az Újárok elnevezés is.

A Gerje-Perje Belvízlevezető Társulat központja a századfordulóig Abonyban működött, innen települt át Ceglédre. Neve folyton változott, 1945 után Kelet-Mátravidéki, majd Cserhát-alji Víztársulat, majd a szolnoki KÖTIVIZIG részeként dolgozott tovább. 1960-tól visszakapta önál-45