Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)
IV. fejezet: Természetvédelmi értékek és területek Délkelet-Pest megyében
3. Egyéb települések környékén található természeti értékek Mivel a kutatásokat elsősorban Ceglédre és környékére koncentráltuk, s igyekeztük megfelelően bemutatni Albertirsa-Ceglédbcrcel. valamint Nagykőrös vidékét is - ezek nagyobb súllyal szerepelnek a kötetben, mint a többi település környéke (Abony, Csemő, Dánszentmiklós, Jászkarajenő. Kőcser, Kőröstetétlen, Mikebuda, Nyársapát, Tápiószőlős és Újszilvás). Az elkövetkező évek tennivalóit ezzel meg is határoztuk, bár valószínűleg kiemelkedő jelentőségű botanikai vagy faunisztikai szenzációra nem számíthatunk, de a megfelelő vizsgálatok után lehet végleges választ adni a kérdésre (59. ábra). Az Értemen belül és Balladülö részeken figyeltünk fel az utóbbi időben nagyobb tömegben virágzó karnis tárnicsra (Gentiana pneumonanthe), e területek védetté nyilvánítása sürgető feladat. Legalább ennyire fontos, hogy néhány értékes évszázados kocsányos tölgyet is rendeletileg védjünk, mind Csemő. mind Mikebuda határában ismerünk ilyen lóikat. Fontos erdészeti és művelődéstörténeti értéke van az újszilvási tölgyesnek, a legszebb példányok 70-90 évesek, számuk meghaladja a százat. Tápiószőlős mögötti részen az erdő egy-egy idős fája ugyancsak figyelemreméltó, akárcsak a Pctrik-sarok közelében, a Szőke-rét melletti zsombékos mocsári kosborosa (15-20 tő). Nyársapát alatt a Kőrös-ér két ága közé ékelődve található rét 2,4 hektáros részét rendeletileg nyilvánította a Pest megyei Tanács 1/1990. sz. határozatával. A bejelentés nyomán az orchideák botanikai vizsgálata szerint több ezer tővel található itt mocsári és pompás kosbor, továbbá tucatnyi vitézvirág (Anacamptis pyramidalis) is akad a réten. Mivel korábban kaszáló volt, a rét művelésváltása elkerülhetetlenné vált, az orchideák viszszahűzódása után a legeltetésnek nincs akadálya. A kutató munka jelenleg csak még a tervezet szintjén áll. ugyanez vonatkozik a nagykőrösi benzinkút mögötti Gát-rétre is (60. ábra). Ennek értékeire, az előzetes megbeszélése alapján való területbejárás után Kissné Tóth Gabriella hívta fel a figyelmet. Mintegy 3 hektáros réten ugyanolyan gazdagon virágoztak a mocsári és a pompás kosborok, mint a Kernács-telepi védett réten. Érdekesség az is. hogy jeles orchideás helyként csak a XVIII-XIX. században tartották, utána szinte clfeledkeztek róla. Félő viszont, hogy a benzinkút mögötti gyep esetleges feltöltésével, beépítésével egyszer s mindenkorra eltűnik onnan a különleges lajcsoport. Talán érdemes szólni az alapfaj (Orchis la.viflora) két alfaja (ssp. palustris = mocsári kosbor és ssp. elegáns - pompás kosbor) közti különbségről, valamint kívánatos foglalkozni a faj hibridekkel is, mivel ezek 129