Surányi Dezső: Éden a Duna-Tisza közi Pest megyében. Cegléd és környékének természetvédelmi értékei (Budapest, 1992)

IV. fejezet: Természetvédelmi értékek és területek Délkelet-Pest megyében

szintet képző, s dúsabb gyepszinttel rendelkezik. Mindkét társulásban megvan az erdei szálkaperje, orvosi salamonpecsét, ligeti perje, bársonyos tüdőfű, borsfű, borzas ibolya és görvélyfű; a pusztai tölgyesekben a barázdált csenkesz, a gyöngyvirágos tölgyesben viszont az erdei gyöngyköles a karakterisztikus faj. Mindkét társulásban a kocsányos (ritkábban molyhos) tölggyel fagyai, veresgyűrű som, kutyabenge, varjútövis és hamvas szeder él együtt.

A homoki gyeptársulások közül a következők fordulnak elő Nagykőrös környékén (Hargitai, 1940) - a bioökológiai spektrumot zárójelben ugyancsak közöljük (58. ábra és 20. táblázat):- Brometum tectorum secaletosum (H 24 %, Th 54 5, G 12 %, Ch és H-Ch

10 %): a homokbuckák befüvesedése a fedél rozsnok és vadrozs együttélésével kezdődik, jellemző rá az alacsony bontási fok, sok egyéves növényfajjal, amelyeknek jelentékeny része megtalálható a következő asszociációkban is. fácies: cynodontetosum, akkor jelentkezik, ha a megbolygatott homokon az újbóli füvesedés elkezdődik, mégpedig közönséges csillagpázsittal. A Csókáserdőben az akácos telepítése gyorsította a magyar csenkesz térnyerését a tisztásokon, majd az erdőrész erősen elgyomosodott. A Nagyerdőben viszont a korai sás szembetűnő előretörése volt megfigyelhető (H 50 %, Th 36 %, G 4 %, Ch-H 9 %).- Festucetum vaginatae danubiale (H 48 %, Th 22 %, G 12 %, Ch 6 %,

M 6 %): félig kötött homokon alakul ki, többnyire buckavetőkön találjuk, igen jó példát ad a Strázsadomb társulása. Xerofill jellegű, hőmérsékleti szélsőségekkel, részben ennek köszönhetően kicsi a borítás foka, így az eróziós hatások erősek. A buckák északi oldalán nagyobb a gyeptársulás záródása, mint déli expozícióban. Általában tápanyagban szegény talajokon fordul elő (a naprózsa jelzi is), s mert sófelhalmozódás nincs a B-szintben, a mélyen gyökerező fajok nagyobb aránya a társulás jellemzője.

Három aszpektust figyelt meg Hargitai (1940), így tavasszal sok a Th-elem, nyáron a H-Ch fajok dominálnak, ősszel viszont a mezei üröm, homoki kikerics és ballagófű a vezető fajok. Számos állandó, fáciesképző és karakter növényfaj határozható meg, utóbbiak közül 22 % endemikus, 27 % pontuszi, 9 % pontuszi-mediterrán, 9 % mediterrán és 4 % kelet-balkáni elem flóraelemek szerint.

116