S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola lehanyatlása és újra fölemelkedése
64 mért az 1739—40-iki szörnyű, pestis, mely országszerte rengeteg áldozatot követelt. A szomszéd Nagykőrösön 2693, Kecskeméten 5970 embert ragadott el.72 Ceglédről nem tudjuk kimutatni az áldozatok számát, de következtetni lehet abból, hogy 1741-ben, szemben az 1738-ikival, már csak 332 birtokos és 35 zsellér család van összeírva a városi adólajstromban, tehát a fogyás egyharmad rész. A dühöngő ragály, mely csaknem egy évig tartott, mindenesetre zavarólag hatott az iskolára s talán egyideig szünetelni is kényszerítette-.- A fentebb előadott zendülések és ellenséges belső viszonyok sem igen szolgáltak az iskola és a tanítás javára. Azért is tárgyaljuk ilyen részletesen, hogy láthassuk a nevelést és oktatást gátló belső körülményeket, melyek a tanulók különben is gyenge anyagi ellátását még szőkébbre szorították. Mikor a pestis alatt a három város (Cegléd, Nagykőrös, Kecskemét) elöljárói a ragály elleni közös tanácskozásra gyűltek össze és közös böjtöt rendeltek el, mit nagy szükség idején a reformátusok is alkalmaztak, azt is kimondották, hogy „a scholabeli ifjak a praemissáknak obnoxiáltatván, kevés vacsorával megelégedjenek.“73 A pestis után az 1740-es években a földesurak Cegléden még fokozottabb mértékben folytatták a telepítést, hogy pótolják a város elveszített népességét. Különösen Szalmaister Miklós uradalmi tiszttartó telepített 1743. körül számos kath. jobbágyot a városba.74 A városi adólajstrom 1747-ben már 780 adózó . birtokost mutat ki. A kath. hívek nagyarányú megszaporodása 1746-ban maga után vonta az önálló róm. kath. egyház megszervezését. Elgondolható, hogy ez a régi, törzsökös református lakosság erős ellenérzését váltotta ki s a földesuraság és város közötti ellentétet méginkább kiélezte. Az akkor még református városi tanács lehetőleg háttérbe szorította a katholikusokat, a református lakosság pedig természetszerű idegenkedéssel, sőt bizonyos felsőbbséggel és lenézéssel tekintett reájuk. Hisz a vagyon az ő kezükben volt. Ily körülmények közt a betelepülők eleinte nem is érezték jól magukat a városban s az apácákhoz intézett kérvényükben keservesen panaszkodtak, hogy pusztulásra jutnak, mert nem részesülnek azokban a kedvezményekben, melyeket beköltözésükkor Ígértek nekik. A város nemhogy segítené őket, hanem, ahol lehet, nyomja és terheli. „Ö kegyelmék (tudniillik a város elöljárói) — írják — a magok parochiáját (tudniillik a reformátust) a város javaiból a legkissebben is
