S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)

Az iskola lehanyatlása és újra fölemelkedése

Az iskola lehanyatlása és újra fölemelkedése.

1683—1753.

Az 1683-ik évben a bécsi vereség után megkezdődött a török félhold lehanyatlása Magyarországon. A török által már félig pusztává tett hódoltságra az évekig tartott, felszabadító hadjárat még borzasztóbb megpróbáltatást és szenvedést zúdított. Török, magyar, német hadak jártak, dúltak és pusztítottak mindenfelé a Dunántúl, Duna-Tisza közt és az Alföldön. Előlük a védtelen városok és falvak lakói vagy olyan városokba vonultak, ahol némileg biztonságban érezhették magukat, vagy elszéledtek a világ négy tája felé. Sokan erdőkben, ingoványokban, mocsarak közt fekvő nádasokban rejtőzködtek el s jóformán, mint az ég madarai, födél nélkül élték nyomorult életüket. Egész városok hagyták ott hosszabb időre házi tűzhelyeiket, ahol többé nem volt nyugovásuk. Cegléd lakosai hat esztendeig (1682—88.) bujdostak erre-arra. Legtöbben a bátorságosabb és védettebb Nagykőrösön találtak menedéket, ahová sokfelől (Szentes, Hódmezővásárhely) gyűltek a menekülők. Cegléd lelkipásztorával, Deáki Andrással futott el Nagykőrösre, ugyanígy bujdosott Monor Bogdányi Péter lelkészével 1683-tól 1696-ig.1 Abony (1683—1700 ), Mezőtúr (1692—99.),2 Hódmezővásárhely (1691—1700.),3 Békés (1696—1711.),4 hihetetlen szenvedések között osztozott Cegléd kegyetlen sorsában. Karcag szintén 1620-tól harminc esztendeig, később is több ízben,5 Nagyszalonta pedig 1658-tól negyven esztendeig bujdokolt,® mint az ó-szövetség népe a pusztában. De a Duna-Tisza közt és az Alföldön csaknem minden községből történtek a XVII-ik században hosszabb-rövidebb ideig tartó ú. n. futások, vagy ki-III.