S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
A református iskola kezdete s kifejlődése
12 Melanchthoii és Szegedi is latinul fejtegette, mert a középkori iskolázás nyelvét, a latint, a reformáció is átvette s azután még századokon át fenntartotta. Nem lehetett másként, mert különben a művelt és tudományos világ kultúrközösségéből zárta volna ki magát s a tanulatlan nép közt tengődő, jelentéktelen sectává süllyedt volna le. Kétségtelen azonban, hogy a tanítás idegen nyelven távolról sem olyan sikeres, mint anyanyelven. Ezt a fogyatkozást iskoláink hosszú időn keresztül erősen sínylették. A Loci Communes tanításából azt látjuk, hogy Szegedi Cegléden Luther szellemében működött. S ez nem is lehetett másképp. Hiszen ő, mint Luther és Melanchthon tanítványa, csak kevéssel előbb tért haza Wittenbergből. A helvét reformáció tanait akkor még aligha ismerte s az alföldi magyarság közt sem leljük még akkor annak nyomait. Ceglédre is a lutheri reformáció jutott el először s valószínűleg csak az 50-es években Bakonyi Albert lelkipásztor és superintendens munkássága következtében tért át a város a helvét reformációra.9 Később, mikor már a Dunántúl működött, Szegedi is a helvét reformáció tanainak lett tudós hirdetője és könyvekben kifejtője. Azt, hogy ő már korán elfogadta és hirdette Kálvin tanait, mint Payr Sándor írja,10 nem tudnók igazolni, de azt sem fogadhatjuk el, amit Zoványi Jenő mond e szavakban : „midőn Rácz Károly azt állítja, hogy Szegedi már 1541. óta a helvét reformáció híve volt, nem mond lehetetlent“.11 S itt egy érdekes tünetre mutathatunk reá, melyről éles elméjével Kármán Mór ezt írja: „az ország egész területén csak a magyar faj élte át a vallásos megújhodás egész processusát. Míg az ország más nemzetiségei, a németek, a szlávok egyebet se tesznek, minthogy az ország határain kívül kialakult új vallásokat és egyházi rendszereket készen átveszik és különösen állampolgári és rendi helyzetük megerősítésére fölhasználják, addig a magyarok bámulatos szellemi frisseséggel és zavartalan következetességgel átélik a vallásos fejlődés összes fokozatait, kivéve talán az ábrándozó, homályos eltévelyedéseket, melyeket szerencsésen elkerülnek. A hitújítás hősei, kik tanításukat magyar nyelven hirdették a nemzetnek, sorjában képviselik a különféle álláspontokat, amelyekhez a szentírás szellemében mind mélyebb és mélyebb behatolás után jutottak s mindig a martyrumhoz közelálló szilárd, elszánt, benső vallásosság vezette őket“.12 Ilyen jelenség- és fejlődés
