S. Szabó József: A ceglédi református iskola története 1545 - 1936 (Cegléd, 1936)
Az iskola változatos élete, középfokú tagozatának megszűnése
124 három felső osztálya szűnt meg, a három alsó grammatical classis megmaradt. Abba az állapotba ment vissza ismét a latin iskola, amelyben a Czeglédi újjászervezése előtt volt. Az egyházat ért sujtoló csapós mellett gondolni sem lehetett rá, hogy egyhamar helyreállítsák megint a teljes gimnáziumot. Növelte a bajt az a szerencsétlen körülmény, hogy az egyház erejét meghaladó monumentális, nagy templom építéséhez fogott, melyre előbb a hívek nagy buzgósággal áldoztak pénzt és munkaerőt, de csakhamar kimerültek. A felajánlott összegeket sem tudták sokan fizetni s az egyháznak egymásután kellett a kölcsönöket felvenni, melyeknek kamatai újra nagy teherrel nehezedtek reá. A templom építése évtizedekig tartott, mert az anyagiak elégtelensége miatt csak lassú ütemben folyhatott a munka. Igénybe vette az egyház (1835.) az akkor már 2.640 frt-ra növekedett iskolai alaptőkét is, természetesen azzal a jó szándékkal, hogy majd jobb időkben visszafizeti. Ezek a jobb idők azonban csak hosszú idő múlva következtek be. A templomépítés mind súlyosabban terhelte a híveket, akik — dicséretükre — a templomépítés állandó nagy gondjai és a közben felmerült zavarok és visszaélések mellett sem csüggedtek el, mígnem a díszes templomot rendkívüli fáradalmak között és áldozatok árán fölépítették. De ez annyira igénybe vette őket, hogy az iskolát, megkisebbített, szerény alakjában is, csak éppen hogy fentarthatták s annak még korszerűbb, megkívántató felszerelését és berendezését nem eszközölhették, annál kevésbbé gondolhattak továbbfejlesztésére. Ki áldozhatott volna a reformátusok közül e mostoha sorsban a szegény iskolára? Egy idegenből Ceglédre szakadt, róm. kát. vallású, nemes szívű ember jutott ekkor abba szerencsés helyzetbe, hogy kölcsönnel is segíthette az egyházat és alapítványt is tehetett az iskola növendékei részére. Pajor Antal volt városi jegyző, katonai biztos 1837-ben nagy összeg pénzt nyert egy sorsjátékon, amelyből a ceglédi három keresztyén felekezet iskolája számára külön-külön ezer forint alapítványt tett, oly módon, hogy annak kamatai éveként szegény tanuló gyermekek javára fordíttasanak. Egyéb városi közhasznú intézményekre is nagyobb összeget ajándékozott, amivel mindenfelé hálás elismerést és lelkesedést keltett. A közhangulatnak Szilágyi Péter egy dicsőítő költeményben adott kifejezést.34 Utolsó versszaka így hangzik :
