Kürti Béla: Eltűnt iskolák nyomában (A polgári iskola története és művelődési szerepe Cegléden 1869 - 1948) - Ceglédi füzetek 25. (Cegléd, 1989)
I. Az iskola története
védőszárnyai alatt nyugodtan és sikerrel terjesztheti e városban a magyar közművelődés szent igéit, amire pedig - valljuk be őszintén - a különben tősgyökeres Czeglédnek oly égető szüksége van”.3-1 A helyzet azonban lényegesen most sem változott. 1886-ban a csalódott Paulovits Károly elkeseredetten írja újságcikkeit: „16 éve áll fenn a polgári iskola és eddig semmi kísérlet nem történt a kiegészítés érdekében. Vájjon miért? Mert a város közönsége nem érezte szükségét. Aki tovább tanult örült a költség kímélésnek, hogy 4 évig itthon taníttathatta gyermekét, de a polgári iskola valódi céljával nem törődtek, vagyis Czegléd ezt az iskolát az egykori református algimnázium megszűnése után holmi ,pótgimnáziumnak’ tekintette: itt olcsóbban lehetett tanulni, mintha vidékre jártak volna gimnáziumba vagy reáliskolába, s csak a négy osztály elvégzése után jártak át vidékre. Ezt a szerepét, melyet a lakosság szánt az új iskolatípusnak, be is töltötte kitűnően, azért nem mondtak le róla, sőt elsőként alapították meg az országban, de nem is szántak rá komoly anvagi segítséget, nyomorult épületben silány fölszereléssel látta el a négy osztályos keretben a magasabb általános műveltség biztosítását ceglédi gyerekek ezreinek”.34 Az 1868. évi népiskolai törvény megalkotóinak az volt a céljuk a polgári iskola életrehívásával, hogy a művelt iparos, kereskedő és gazdálkodó osztályt erősítsék ott, ahol már megvan, ahol pedig nincs, annak megteremtésére a talajt előkészítsék. Cegléd sem értette meg a törvényalkotók nagyszerű elképzelését, az első évtizedekben a polgári iskolát olcsó, gimnáziumpótló iskolának tekintette. 1887-ben mégis felcsillant a remény a továbblépésre: május 26-án a városi közgyűlés elfogadta a polgári iskola bővítését kereskedelmi tanfolyammal. Az állam vállalta a költségeket, ez magvarázza meg a fordulatot.35 A remények azonban csakhamar szertefoszlottak, a város most sem vette komolyan ennek az iskolának a fejlesztését. Joggal teszi föl a kérdést a Cegléd gyengéjét oly jól ismerő Paulovits: „Mi lehet az oka annak, hogy míg más városok iskoláik érdekében minden áldozatra készek, hogy míg más városok polgárai között egészen kis forradalmat idéz elő egy-egy felsőbb iskola kérdése; nálunk úgy elhangzik a sürgető, kérő, buzdító szó, mint a pusztában való kiáltás? Vagy mi nem érezzük tán a haladás szükségét, nekünk minden jó, ahogy apáinknak jó volt? Polgári iskolánk tovább fejlődésének kérdése végre eljutott odáig, hogy a közgyűlés egyhangúlag kimondta a továbbfejlesztés szükségességét. De a politikai pártharcok annyira igénybevették és talán ki is merítették érdeklődésünket, hogy a béke művei többé nem birnak hatni nagy izgalmakhoz szokott idegeinkre”.36 Roppant találó jellemzés a századfoduló ceglédi társadalmára: a nagy politika, az izgalmas pártharcok mellett ki törődött volna ebben a városban holmi iskolafejlesztéssel? 22
