Prukner Pál: Portré és történelem (Budapest, 1970)

Bölcs embernek, akinek mindenről van valami véleménye, és ugyanakkor mindenesnek is. Mert ide nemcsak tanító és népművelő kellett, orvos is, bíró is, ügyvéd is, sőt egyszer még a Monorról kijáró papot is nekem kellett helyettesítenem.

Kemény tél volt s a hó a tanyavilág népét elzárta a külvilágtól. Se ki, se be olvadásig. S akkor meghalt egy gyerek. Jön hozzám sírva az anyja:

— Nem tudjuk kihozni a faluból a papot, tanító úr. Mi lesz velünk? Ki mondja el a halotti beszédet a sír felett? Ki szenteli be a mi halott gyermekünket? Nincs itt széles e határban magánál méltóbb ember, aki mindezt megtehetné! Segítsen rajtunk, tanító úr, az isten is meghálálja magának!

Ilyenkor mit is mondhatna az ember? Csak bólintani tudtam s hozzátenni még néhány vigasztaló szót. És másnap én mentem a kicsi koporsó előtt, örök békességet adni az elhunyt ártatlannak, a bánatos szülőknek, az egész szomorú gyülekezetnek.

Ilyen volt akkortájt, 1941-ben egy tanyai igazgató-tanító élete ...”

KAPUNYITÁS

Azt hiszem, Oláh Istvánnak ez a sajátkezűleg írt életrajzi töredéke sok mindent elárult írójáról. Nemcsak azt, hogy már az indulás esztendeiben a hivatásának tekintette választott pályáját, hanem azt is, hogy ezzel egyidőben azonosulni tudott az egyszerű tanyai emberek gondjaival és vágyaival. És nemcsak azonosulni tudott velük, hanem tenni is értük, amennyit csak lehetett Tanította gyermekeiket az iskolában, tanította szüleiket a népfőiskolán, ha kellett, az orvosuk volt, a, bírójuk vagy az ügyvédük, szószólójuk és védelmezőjük, sőt, szükségből még a papjuk is.

13