Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
IV. rész. Egyházak, intézmények és személyek adattára
részt vett a muraközt harcokban, majd ezután leszerelt. Pályáját gr. Jankovich Bésán uradalmában kezdte, majd Faddon mint intéző Várszegen és jelenleg Sári községben működik. A mezőgazdasági biz. volt elnöke stb. Felesége: Mayer Sarolta. Gy. Sarolta. Családja nemessége ősi időkből ered. Szigeti Béla építész. * 1890 Léva. Középiskoláit Nyitrán, a felsőépítő iskolát Budapesten végezte. 1914-ben tette le a kőművesmesteri vizsgát. Majd külföldön járt tanulmányúton. 1918-tól lett önálló. Felesége: Niederkirchner Viktória. Gy. Béla, Gábriella. Szigeti Károly cipő és divatáru kereskedő. * 1895 Nagykőrös. Ugyanitt végezte középiskoláit, majd a cipő és divatáru szakmában képezte ki magát és felszabadulása után Nagykőrösön és Szentesen fejlesztette szaktudását. Nagykőrösön a Del-Ka cégnek volt tizennégy évig üzletvezetője, majd 1937-ben önállósította magát és cipő és divatáru szaküzletet létesített. 1915-ben bevonult a 38. h. gy. e.-hez, mellyel az orosz, olasz és román harctereken 35 hónapig tűzvonali szolgálatot teljesített. Egyszer megsebesült. Br. v. é. és Kcsk. tulajdonosa. Felesége: Técsy Teréz. Szigeti Mátyás ny. MÁV. iroda altiszt. * 1866 Dég. Iskoláit Pusztaőrsön végezte, 1895-ben lépett a MÄV szolgálatába. Először a szombathelyi, majd a budapesti igazgatóságnál működött, majd 1926-ban 31 évi szolgálat után vonult nyugalomba. Felesége: Benedek Teréz. Jelenleg Üllőn laknak. Szigetszentmiklósi Ipartestület. 1929- ben Csapó Imre kőmíves, id. Körösi József, ifj. Körösi József, Kántor Pál, Simon Benő, néhai Simon Pál, P. Szabó Pál és Dolinay Lajos stb. kezdeményezésére alakult. A tagok száma a 200-at is meghaladja. Bérelt helyiségben székel. Alapításkor id. Körösi József mint elöljárósági tag és ifj. Körösi József pénztáros volt. Id. Körösi József 3 évig volt elnöke és utána Kovács János cipészmester lett elnöke 3 évig. Jelenlegi elnöke 4 év óta ifj. Körösi József. Ipartestületnek saját könyvtára is van. Szigetszentmiklósi ref. elemi iskola. 1869-ben alakult ugyanazon helyen. 5 tantermes és 5 tanerős. Igazgató Csikesz Endre. Tanítói könyvtára többszáz kötetes. Beiratkozott növendékek száma 340. Szigetszentmiklósi Szent Miklós gyógyszertár. A gyógyszertár 1899- ben létesült és a Kömőcsi család tulajdona 1921 óta. A gyógyszertár 1 főhelyiségből, 1 laboratóriumból, 1 pince- és irodahelyiségből áll. Szigetszentmiklósi villamos művek. 1926-ban létesült. Alapítók Szabó István, ifj. Groszmann Gyula és Groszmann Rudolf. Az üzem az áram elosztással foglalkozik, 1926—1929-ig saját áramfejlesztővel látta el a községet árammal. Jelenleg az áramszolgáltatást a helyi telep tulajdonosai látják el árammal, a Budapest Vidéki Villamossági R. T. távvezetékével. Szigvárt János Szentlélek gyógyszertár tulajd. * 1883 Pécs. Középiskoláit Pécsen, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Oklevele elnyerése után 1908-ban szerezte meg reáljogu gyógyszertárát, mely a város legrégibb gyógyszertára. Résztvett a világháborúban, az összeomláskor, mint főhadnagy szerelt le. Kit. Koronás aranyérdemkereszt, I. o. vit. é. Számos egyesület vezető tagja. G. Szijj János gazdálkodó. * 1871 Ókéeske. A gazdálkodás alapvető ismereteit édesatyja mellett sajátította el. 1894-ben lett önálló gazdálkodó és azóta 62 holdas feles birtokát részben örökléssel, részben saját szerzeménynyel 90 hóira emelte. 3 hold telepített szőlőn szakszerű szőlőművelést folytat. Felesége: Bucsai Vilma. Sziklavári Gyula igazgató-tanító. * 1882 Esztergom. Iskoláit szülővárosában végezte. Tanítói működését 1902- ben Nemesócsakon kezdte. 1909-ben újkécskei tanítóvá nevezték ki, ahol 1919-től már mint igazgató működik. Atyja neves mesterember volt. Sziklay László áll. polg. isk. ig. * 1897. A tanárképzőt Budapesten végezte és ezenkívül iparostanonc iskolai, népművelési és levente tanfolyamot is végzett. Működött Kiskunfélegyházán az áll. tanítóképzőben, Várpalotán és Kalocsán a polgári iskolában és 1936 óta a péceli áll. polgári iskola igazgatója. Felesége: Tímár Róza. Gy. Márta és Györgyi. Szikora András földbirtokos. * 1873 Kiskunlacháza. Ifjú éveit atyja birtokán töltötte. 1914-ben hadba vonult, az összeomlásig harcolt és mint szakaszvezető szerelt le. Kit. Kcsk. 96 hold birtokán vegyesgazdálkodást folytat. Virilis képviselő, volt iskolaszéki tag. Felesége: Cser Lidia. Gy. Lidia. id. Szikora János földbirtokos. * 1870 Bankházapuszta. Ifjú éveit atyja birtokán töltötte. Katonai szolgálatot teljesített az 1. h. gy. ezrednél. 1897- ben önállósította magát, 73 hold birtokon gazdálkodik, melynek egy részét a családjának elosztotta. Felesége: Béna Mária. Gy. Mária, János, Erzsébet, Rozália. özv. Szikora József né gazdálkodó. * 1876 Alsónémedi. Néhai férje * 1863 Szabadszállás, házasságot 1898-ban kötöttek. Haláláig 42 holdas birtokukat közösen vezették, azóta ő maga gazdálkodik. Férje a helyi iskolaszéknek volt gondnoka. A hankaháza pusztai iskola létesítéséért miniszteri kitüntetésben részesült. Szikszai Mátyás korcsmáros és gazdálkodó. * 1891 Kiskunfélegyháza. Iskolái elvégzése után a kovácsiparban szabadult fel. 1912-ben bevonult a 7. he.-hez. Ezredével a mozgósításkor hadba vonult. A patkómesteri tanfolyam után mint patkoló mester teljesített szolgálatot és az összeomláskor szakaszvezetői rangban szerelt le. Hazatérve átvette atyja által alapított majsajakabszállási korcsmát, szikvízgyárat és szeszfőzdét, amit azóta önállóan vezet. Ezenkívül gazdálkodással is foglalkozik 26 holdas birtokon. Felesége: Gyantis Ilona, 7 gyermekük van. Dr. Szilágyi Ferenc ügyvéd. * 1873 Szilágycseh. Középiskoláit Szatmáron, egyetemi tanulmányait Bpesten végezte. Itt nyert diplomát 1906-ban. 1901-től Monoron mint jelölt, 1906- tól önálló ügyvéd. 1914-ben bevonult az 1. népf. gy. e.-hez s 1918-ban szerelt le, mint népf. hadnagy. Az izr. szt. egylet elnöke, a Casinó tagja, közs. képv. test. tag. Felesége: Benjacs Irma. Gy. Miklós, Piroska, Rózsi, Sándor, Vera. dancsházi Szilágyi Imre vm.-i törv. hat. útbiztos. * 1897 Nyirbalkony. Iskoláinak elvégzése után Debrecenben elvégezte a rokkant tisztek részére rendezett gazd. kurzust s 1 évig gróf Dezseffy uradalmában segédtiszt, majd a miskolci bérlő gazdaság intézője. Tanulmányutat tett Németországban és Ausztriában. 1914-ben hadbavonult s résztvett az orosz és olasz harctereken, súlyosan sebesült s mint 50 %>-os rokkant szerelt le. 1929-ben elvégezte az útmesteri tanfolyamot s azóta a vm.nél van. Helyettesített Cegléden, Vácon. 1932-ben neveztetett ki Dunavecsére, majd innen 1936-ban Kiskőrösre helyeztetett át. Kezelése alatt 146 km. úthálózat van 25 útkaparóval. Szilágyi Mihály keresk. és benzinkút tulajd. * 1883 Peternye. Iskolái elvégzése után a kereskedői pályára lépett, amelyben 1905 óta önálló. A világháborúban az orosz fronton harcolt és mint rokkant szerelt le. 1924 óta Soroksáron benzinkút tulajdonos is. Tagja a k. képv. test.-nek. Szilvássy László r. k. tanító. * 1912 Vámosújfalu. Középiskoláit Sárospatakon és Szegeden, a tanítóképzőt Egerben végezte. Oklevelet 1933-ban nyert. Következő évben Kókára választották meg k. tanítónak, ahol azóta is működik A k. és egyházközség képv. test. tagja, iskolánkívüli Népművelés gondnoka, Akció Katolika jegyzője. Felesége: Mácsay Aranka. 191