Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Pest-Pilis-Solt-Kiskún vármegye történetének foglalata
őszintén meg is mondja ezt a császári hadak vezérének, Caraffa tábornoknak, aki ezért a vármegye akkori alispánját és főjegyzőjét börtönbe vetteti. Hiába fordul panaszával a vármegye a királyhoz, börtönbe vetett alispánját nem tudja fogságából kiszabadítani. Budavárának 1686 szeptember 2-án történt visszafoglalásával kezdődik meg a megye területének teljes egészében való fölszabadulása. Bármily örvendetes tény is volt maga a fölszabadulás azonban a lakosságnak a nyomorúsága és szenvedésteli élete tovább tartott. A felszabadító hadjárat óriási áldozatok meghozatalát követelte a vármegyéktől. A vármegye készséggel is eleget tett volna a kívánalmaknak és meghozza ezeket az áldozatokat, azonban területe a másfélszázados török uralom következtében oly siralmas állapotban volt, hogy képtelen teljesíteni mindazt, amit tőle kívántak s amit neki parancsoltak. Városai, községei legnagyobbrészt elpusztultak. Amik épségben maradtak azok lakosságát a török másfélszázados uralma majdnem minden vagyonából kifosztotta és így a császári hadaktól reájuk rótt szolgáltatások: a hadsereg ellátása szállással, élelemmel, takarmánnyal, fuvarral, pénzzel oly terhesek voltak, hogy a lakosok közül nem egy visszakívánta a török uralmad. Mint általában az egész országnak, úgy ez volt a vármegye sorsa is a fölszabadítást követő első évtizedekben. Az adóztatás kíméletlensége óriási súllyal nehezedett az amúgy is agyongyötört lakosságra és ennek terhét növelte még az, hogy az adók behajtását jórészt a katonaság végezte. Az adózás mérvét illetőleg megemlítjük az 1698. évi adókat. Az egész országra négymillió forint adót róttak ki, amelynek egyrészét a főpapok, egy másik részét a városok és az összeg kétharmadát a föld népe viselt el. Pest-Pilis-Solt vármegyére kivetett adó hatvanezer harminchárom forint, amely adózást a vármegye csaknem teljesen elpusztított területén megmaradt alig egynéhány portájára volt kénytelen kivetni és azoktól behajtani. Maga a felsőbbség is beláthatta, hogy mily súlyos a kivetett adó, mert a következő 1700-ik évre már 10 százalékkal mérsékelte azt- Az adózás behajtási módja is, mint említettük, súlyosbította, mert mindaddig, amíg az adót be nem fizették, a lakosság kénytelen volt az adóbehajtó katonaságot élelmezni és elszállásolni. A török hódoltság alóli fölszabadítással egymásra torlódott események következtében az ellenőrzés laza lévén, nem egyszer fordultak elő visszaélések, amelyeknek a megtorlása, egyáltalán nem volt megnyugtató a lakosságra nézve. Az adózás mellett elviselhetetlen terheket ró a megye lakosságára a katonaság élelmezése, elszállásolása és a katonai fuvar. Különösen nagy súllyal nehezedtek ezek a terhek vármegyénkre, mert az ország déli részeinek felszaba.dítására irányuló hadjáratokra a katonaság javarészét a megye területén vonultatták föl és így megyénkre háramlóit a kötelesség, hogy az átvonuló katonaságot élelmezze, a szükséges fuvarokkal ellássa, és hogy nem egyszer téli szállásokra is ott tartsa. Hogy csak egy példával szemléltessük mily nagy terhet ró ez a lakosságra, felsoroljuk mindazt, amit Kecskemét városa 1685. évben élelmezés céljára a katonaság rendelkezésére kellett, hogy bocsásson Mercy tábornok parancsára. A tábornok Kecskeméttől 186.000 font kenyeret, 5964 véka búzát, 186.000 font húst, 23.256 véka zabot, 1860 szekér szénát, 186.000 icce bort követelt az elszállásolt katonaság élelmezésére. Ugyanakkor Mercy tábornok megparancsolta a vármegyének, hogy kétezer darab háromöles nagyságú vastag palánkfát szolgáltasson a hadseregnek, amit, ha meg nem tesznek egy hét alatt: „felséges urunk erős és számos vitézit tűzzel, vassal rajtatok küldjük — írja — magatokat, mint nyilvánvaló ellenséget fegyverre hányatunk stb.“ Az élelmezés mellett roppant sújtották a pórnépet azok a fuvarok, amiket a katonaság részére kellett szolgáltatnia. A táborba vonult katonaság, ha egyszer fuvarba kaphatott egy fogatot, azt ritkán eresztette el addig, amíg táborozási helyére nem ért. fgy. pl. amikor a magyarság Eger várát visszaszerzi a töröktől, Pest vármegyének kellett az Egerből kivonuló török részére a szükséges fuvarokat kiállítania és a törököt Egerből Nagyváradig fuvaroztatnia. Egy másik alkalommal Nagyvárad ostromakor ugyancsak Pest vármegyének kellett fuvarokat szolgáltatnia, amikoris a Nagyváradról elvonuló törökséget Kecskemét város fuvarjai Titelre voltak kénytelenek elszállítani. Elképzelhető, hogy milyen áldozatokkal járt ez az akkori út talan közlekedési viszonyok közepette. 1693-ban Heisler tábori főbiztos ezer ökröt követel a vármegyétől, a reá következő évben szintén ugyanannyit, megfelelő számú emberrel és szekerekkel. A már agyongyötört vármegye alispánja panaszos levelében így fakad ki: „Ha mind ily súlyosan bánnak velünk és kíméletlenül, soha meg nem állhatjuk, hanem el kell pusztulni nyomorult vármegyénknek.“ A törvényes alappal bíró szolgáltatások mellett nem egyszer kényszerült a vármegye súlyos pénzáldozatokat hozni az akkortájt szokásos, úgynevezett „diszkréciókra“, amiken értendők az egyes alacsonyabb, magasabbrangú katonai vagy polgári alkalmazottak részére történt pénzbeli vagy természetbeli juttatások, ajándékozások. 53
