Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
IV. rész. Egyházak, intézmények és személyek adattára
mes, melyben nővérek tanítanak. Clausura, 1 kápolna, kert, gazdasági udvar és megfelelő mellékhelyiség tartoznak az iskolához. A növendékek száma 440 elemi népisk. tanuló és 180 gazd. továbbképző isk. növ. A gyermekek oktatását 8 nővér látja el, kik közül 6 oki. tanítónő és 2 laikus. A tantermek nem elég világosak és higienikusok s a felszerelés is hiányos. Az iskola vallás-erkölcsi szelleme példás, az előmenetele közepes. — Házfőnöknő: Szendrői Mária Sigismunda. Isk. nővérek: Tóth Isaszegi Mária Speranda, Holczmann Márfia Olivia, Juhász Mária Szalómia, Török Mária Eroma, Galambosi Mária Orlanda. Keceli O. K. H. 1898-ban alakult n. Sárkány Sámuel főjegyző kezdeményezésére. 1932-ben saját házat szerzett. Tagok száma 630. Üzletrészek száma 1161 drb â 40 P. Díszelnök: Dr. Földesdy Antal, elnök: Siposs Béla ny. ig. tanító, ki egyúttal ügyvivő igazgató is. tagok: Riszka János, Horváth B. Sándor, Horváth B. György, Fejes István, Herczegh Ferenc, Kovács János, Szvetyik János és Borbényi János. Felügyelő biz. tagok: Dr. Antóni Ferenc, Palásti József, Stenczel Sándor, Balázs Imre. Pénztáros: Flanz Pál, könyvelő: Solymár József. Kecséry Róth István vendéglős. * 1887 Pomáz. Iskolái elvégzése után a kereskedői pályára lépett. Résztvett a világháborúban a 32. h. gy. e. kötelékében. Á Przemysl várnak elestekor fogságba esett, ahonnan csak 1921-ben szabadult. Hazatérése után átvette szülei elhalálozása után rámaradt vendéglői üzemet. A község kultúrális életében tevékeny reszt vesz. A tűzoltó e. parancsnoka, az Iparoskor elnöke, temetkezési e. v. jegyzője stb. Felesége: Kenéz Margit. Három gyermekük van. Kecskeméti Géza ny. szőlőszeti és borászati főfelügyelő. * 1863. A gazdasági akadémiát Magyaróváron végezte. 1894-ben lépett az állam szolgálatába, mint kerületi felügyelő, majd a kecskeméti vincellériskola igazgatója lett. 1919-ben vonult nyugalomba. 22 holdas szőlőbirtokán 1903-től 1909- ig telepítettek. Egyébként az egész határt az ő utasítására telepítették 700 kát. hold szőlővel. Felesége: Wagner Mária. Kecskeméti József szíjgyártó mester. * 1892 Alberti. Mesterségét szülőfalujában tanulta ki. 1908-ban szabadult fel. Segédi évei alatt Budapesten és Nagykátán dolgozott. 1918-ban Pilisen önállósította magát. Üzlete saját házában van. A világháború alatt a 32. gy. e. kötelékében az orosz fronton harcolt. Egyszer megsebesült, majd mint segédszolgálatos a hadifoglyok mellett teljesített szolgálatot. A Pilisi Iparoskörnek az elnöke, Frontharcos Szövetség pilisi cs. ellenőre, k. képv. test, tag, MOVE stb. tagja. Kecső Sándor csizmadiamester. * 1912 Jakabszállás. Iskoláinak elvégzése után a csizmadia mesterséget tanulta ki Kiskunfélegyházán. Több éven át, mint segéd működött, majd 1933-ban Alpáron önállósította magát és azóta vezeti üzletét. Felesége: Czenki Rozália. Kedvessy Nándor vendéglős. * 1869 Budafok. Szakácsságot tanult a bpesti Nemzeti Casinóban. 1912-ben önálló vendéglős lett a dunaparti Loydban, majd a Ritz konyhafőnöke volt. Később a Lipótvárosi Casinóba került, majd a Nemzeti Casinó vendégőse lett. 1921-től Horváth Nándor konyháját vezette. 1923-ban Alagra jött s itt a Pavillon vendéglőse. Felesége: Dobrovolni Etelka. buzini gr. Keglevich Sándor földbirtokos. * 1910 Tpolykürt. Tanulmányait a bpesti tudományegyetem jogi fakultásán, majd Svájcban és Belgiumban a diplomata fakultáson végezte. Pályáját az Orsz. Földhitel Intézetnél kezdte meg, majd átvette az egreskátai 1800 holdas családi birtokot. Katonai szolgálatot 1932-ben Sopronban a Nádasdy huszár e.-nél teljesített. A Pestmegyei gazd. e. ig. tagja, a máltai lovagrend tagja. Kehrer Rudolf tengerészkapitány. * 1872 Budapest. Brémában érettségizett. Triesztben szolgált mint hadnagy. A világháború Szumatrában érte. 1896-ban Rodostóból hazahozta TI. Rákóczi Ferenc hamvait. Ennek emlékére elnyerte a Thaly Kálmánplakettet. Keidl János vendéglős. * 1884 Monor. Iskolái elvégzése után Hőgyészen kitanulta a szijjártó és nyerges ipart. Majd több városban fejlesztette tudását. 1910-ben lett önálló Csepelen, mint szijjártó. 1925- ben kibérelte a régi csepeli kultúrház vendéglőjét, melyet a kor szellemének megfelelően kifejlesztett. Résztvett a világháborúban 1916-tól 1918-ig. Felesége: Hölzl Mária. Keindl János gazdálkodó. * 1899 Újhartyán. Iskolája elvégzése után gazdálkodni kezdett. 1922-ben lett önálló, 47 m. holdas birtokán.Felesége: Lauter Rozina, 3 fiú gyermekük van. Keindl József gazdálkodó. * 1876 Újhartyán. Iskolái után édesatyja mellett sajátította el a gazdálkodást és 1937-ben önállósította magát 25 holdas birtokán, mely azóta növekedett. 1915-ben bevonult és két évig az Orosz fronton szolgált, majd betegsége következtében szabadságolták. Felesége: Holzmann Erzsébet. Gy. József, János, Mária, György, Erzsébet és Teréz. hrabai és lcelecsényi Kelecsényi Ferenc oki. gyógyszerész. * 1906 Medgyesegyházán. Budapesten tett érettségit 1924-ben és ugyanott fejezte be egyetemi tanulmányait is. Gyógyszerészi diplomát 1928-ban nyert. Pályáját édesatyja mellett kezdte el, majd 1933-ban önállósította magát és azóta vezeti dunapataji gyógyszertárát. K. képv. test., egészségügyi biz., fürdőügyi biz. tag, a Rákóczi bajt. e. volt elnöke, jelenleg dísztagja. Felesége: Csilléry Andrea. Kelemen Albert ig. k. tanító. * 1887 Kézdikővár. Középiskoláit és a tanítóképzőt elvégezve pályáját Szakmaron kezdte és azóta megszakítás nélkül itt működik. 1928-ban nevezték ki ig. tanítóvá. A világháborúban a Kárpátokban harcolt, majd betegsége következtében, mint segédszolgálatos teljesített tovább szolgálatot. Az összeomláskor leszerelve tovább folytatta tanítói működését. A szakmári bokréta vezetője, népművelési gondnok, mezőgazdasági bizottság és egyháztanács jegyzője. Felesége György Ilona az Oltáregylet tagja. A vezetése alatt álló iskola 1867 óta áll fenn. A tanulók száma 66, a tanerőké 3. Kelemen Sándor földbirtokos. * 1892 Kiskörös. Középiskoláit Kiskőrösön végezte, majd atyja melett gazdálkodott. 1919 óta önállóan vezeti 92 kát. holdas birtokát, melyből 16 hold szőlőbirtok. 1914-ben a 38. gy. e.-nél találta a világháború. Montenegrói, szerb, olasz- és orosz harctereken harcolt 43 hónapig. 4-szer sebesült 75 °/o-os rokkantként szerelt le, jelenleg 25 °/o-os. Tizedes. Kit.: II. o. e. é., bronz v. é., Kcs., 1912/13-as emlékkereszt tulajdonosa. Tagja a k. képv. testületének s egyházfelügyelője és gondnoka az ev. egyháznak. Elnöke a Kulleápusztai Legeltetési Társulatnak s tagja az Orsz. Frontharcos Szövetségnek, valamint a Mezőgazd. bizottságnak. — Felesége: Sinkovic Mária. Kelemen Vilmos fűszerkereskedő. * 1887 Szekszárd. Ugyanott végezte iskoláit is, majd Budapesten vaskereskedést tanulta ki. Utána Erdélyben gőzfürésztelepen dolgozott. 1915- ben a 24. vadász zászlóaljhoz vonult be, mellyel az orosz és olasz harctereken 30 hónapig tűzvonali szolgálatot teljesített. Br. v. é. Kcsk. tulajdonosa. 1918-ban olasz fogságba került, ahonnan 1919-ben szerelt le tizedesi rangban. 1920-ban belépett Fajszon apósa üzletébe, melyet 1934- ben vett át. A Frontharcos Szöv. és vöröskereszt tagja. Kellner János uradalmi intéző * 1882 Dég. Csákváron végezte a földmíves iskolát. Utána gr. Andrássy Géza Zemplénmegyei birtokára került. 1907 89