Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
körülmények között szó sem lehetett fejlődéséről, sőt az ősök örökségének és a népesség számának megtartásáról sem. Már az is szinte érthetetlen, hogy a község hogyan tudta átvészelni a török időknek nyomasztó évtizedeit. Amikor a török kitakarodása után Lipót 4 millió korona adót vetett az országra, a sokat szenvedett falu a ráeső 740 forint és 60 dénárt alig tudta megfizetni. Az elmúlt két évszázad története alkalmassá tette a talajt a nemzeti elkeseredés kirobbantására. A XVIII, század elején, amikor II. Rákóczi Ferenc kibontotta a felkelés zászlaját, a gubacsi férfiak közül több mint százan siettek a fejedelem táborába, de emellett anyagi áldozatokkal is igyekeztek a nemzet szabadságharcának ügyét jó útra segíteni. Amikor a szabadságharc elbukott és a meggyengült hatalom feleszmélt a nemzet erejére, több jogot és nyugodtabb fejlődést engedett az országnak. Gubacs község, amely a XVII. század végén már a teljes pusztulás szélén állott, hirtelen újabb fejlődésnek indult. Mária Terézia uralkodása alatt a lakosok lecsapolják a mocsarakat, feltörik a műveletlen földet és kiterjedt gazdálkodásba kezdenek. Ez az emelkedés a XIX. század harmadik évtizedéig tartott, amikor lassú sorvadás váltotta fel. A 48-as szabadságharcból Gubacs épúgy kivette részét, mint a kuruc küzdelmekből. Fennmaradt Csizmarovits Mária honvéd neve, aki a gubacsi vitézek között harcolt és akit hősiességéért hadnagyi rangra emeltek. De az a bőséges részesedés, amely nemzeti küzdelmeinkből és szenvedéseinkből Gubacsnak jutott, nem volt elég jogcím ahhoz, hogy színmagyar lakossága a környező idegen telepekhez hasonló elbánásban részesüljön. Soroksár szabad német telepesei 15—80 kát. holdas parcellákon gazdálkodtak és kitartó munkával hamar sikerült is nekik földjeiket és egyéb javaik gyarapodását előmozdítaniok. Ezzel szemben a gubacsiak 2-3 holdas törpebérleteken tengődtek és életlehetőségeik apadása folytán lassan elhagyták őseik vérrel szerzett földjét. A szabadságharc utáni Pest szívig magához Gubacs szegénysorsú népét, minek következtében az ötvenes évek végén már pusztává sülyedt a nagymultú község. 1858-ban báró Sina György gubacsi birtokán lassan megindul a telepítés. 1870-ben 80 házat építettek a parcellákra. Két új telep keletkezett, melyeket Kossuthfalva-telepnek és Erzsébetfalva-telepnek neveztek el. De az igazi élet csak akkor kezdődik, amikor gyártelepek épülnek, üzletek nyílnak és a kisebbnagyobb házak gyorsan szaporodni kezdenek. Iskola épül és elöljáróságot választanak a lakosság ügyeinek intézésére. Erzsébetfalva-telep községháza 1882-ben épült fel. Újabb tömeges parcellázások, utcafejlesztések emelik a helység városias jellegét, a vasúti megállóhely létesítésével pedig sikerült a forgalomba is erőteljesen bekapcsolódnia. A két telep fejlődése olyan gyors ütemben haladt, hogy az 1890-es években már csaknem elérte Soroksár anyaközség népességének számát. Sikerült is kitartó küzdelem árán a telepek nagyközséggé alakítását 1897-ben végre kivívnia. Erzsébetfalván az 1900-as népszámlálás 15.732 lelket talált, ami az 1880. évi számnak csaknem 17-szerese. 1910-ben 30.970-re emelkedett a népesség száma. így keletkezett a homokbuckák fölött egy népes, modern város, melyet azonban csak a világháború és a forradalmak lezajlása után, 1923-ban vettek fel a rendezett tanácsú városok sorába Pesterzsébet névvel. A háború utáni években a világháborúban megszakadt fejlődés újabb lendületet vesz. A város vezetősége azonnal hozzálátott a terek és utcák rendezéséhez, iskolák, könyvtárak és egyéb kultúrintézmények alapításának elősegítéséhez és korszerű fejlesztéséhez. Pesterzsébet nevét 1932-ben Pestszenterzsébetre változtatták. A névváltoztatás történelmi indokául az a tény szolgált, hogy a helység valaha IV. Béla királyunk szentéletü leányának nevét viselte és a Gubacs, majd Erzsébetfalva nevet Erzsébet királyné tiszteletére csak később nyerte a telep. 80