Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
Halas városa a szomszédos községeket is felkérte a betyárok ellen megindítandó hadjáratra. Jónéhány betyár került akasztófára a hajtóvadászat eredményeképpen. Ennek ellenére sem tudták teljesen kipusztitani őket, mert a környékbeli lakosság sorában mindig akadt ember, aki inkább betyárnak állt, semhogy erőszakkal besorozott katonának menjen a franciák elleni háborúba. 1807-ből származik az a feljegyzés is, mely szerint öt héten át Halason pihent a Yeidenfeld-féle magyar gyalogezred egyik zászlóalja. A város lakosai úgylátszik nem szívesen látták maguk között a katonákat, mert az összetűzések igen gyakoriak voltak, sőt egy csetepatéban a polgárok közül ketten meghaltak és számosán megsebesültek. Ez év április havában olyan rettenetes fagy és vihar dúlt a halasi határban, hogy 867 állat fagyott meg. A lakosság általában igen nagy károkat szenvedett. 1808-ban ínséges idők következtek. 1809-ben 27 újoncot kellett szolgáltatniok a franciák elleni hadjáratra; a jász-kun felkelő-csapatba pedig 85 lovast és 30 felkelőt kellett felszerelnie Halas városának. Dunaföldvárra is küldött 245 embert hídfő és sáncmunkák elvégzésére. 1810-ben ismét úgy elszaporodtak a környék betyárlegényei és olyan vérszemet kaptak, hogy Félegyházára bemerészkedve, a kiskunkerületi székház ablakán a bíró és az ügyész szobájába is belőttek. Statárium kihirdetésével sikerült is a megfékezésük valamennyire, de ennek ellenére is különleges közbiztonsági szabályokat kellett elrendelnie: még a gyorskocsipostajárat mellé is fegyveres katonákat állított Halas városa. 1810- ben újra összeírták a város lakosságát. A 300-ra szaporodott nemességet most is kihagyták az összeírásból, így kívülük 8719 lakosa volt ez évben Halasnak. 1811— 12. évi országgyűlés egy millió pozsonyi mérő gabonát és másfél millió mérő zabot ajánlott meg, ebből Halas városára 1607 mérő búza, 2410 mérő zab kötelezettségét vetették ki. Az Ínséges években képtelen volt a város arra, hogy ezt a nagymennyiségű terményt összeszedje és beszolgáltassa. A hadikincstár azonban mégis megkapta hiánytalanul a búzát és zabot, mert Halas városa készpénz ellenében, mégpedig 12.456 forint és 40 krajcár ellenében Wodianer Sándor terménykereskedőtől az egész szükséges mennyiséget megvásárolta Szegeden. 1811-ben a franciák elleni háború következtében, rengeteg pénzt bocsátottak ki fedezet nélkül. Ennek tudható be, hogy ezidőtájt 40 forint volt a búza és 20 forintért árulták a zabot, pozsonyi mérőben. A lakosság olyan alacsonyra értékelte a pénzt, hogy egy ökörért ezer forintot fizettek. Száz aranyforintért pedig 1200 papírforintot is szívesen adtak. 1812 januárjában jelent meg az a császári rendelet, mely után öt forintért csak egy váltóforintot adtak, a lakosság végtelen elkeseredésére. 1813-ban, mint 1801-ben a Fehértó és Füzespuszták homokterületeit, a Kistelek és Rekettye határában lévő homokos földeket átadták a lakosságnak erdősítés céljaira. A franciák elleni háború idején 14 embert kellett küldenie a városnak a könnyű lovasság számára, míg a Frimont-féle huszárezredbe 22 újoncot. 1813-ban még sikerült valamennyire eleget tenniök ezeknek a kötelezettségeknek, de a következő esztendőben, amikor 83 újonc kiállításáról volt szó, hiábavalónak bizonyult minden szép Ígéret: a legnagyobb kedvezmények hallatára sem akadt elegendő önként jelentkező, összefogdosták tehát, erőszakkal toborozták a munkakerülőket, a haszontalan, dologtalan legényeket, de ezek igen kevesen voltak. A bölcs városi tanács erre húsz kerületre osztotta fel a várost és kimondta, hogy valamenynyi kerület 4—4 embert köteles kiállítani. Ennek az utasításnak aztán valamennyi kerület megfelelt. 1815-ből való Halas város tanácsának az a jelentése, amely a 9000 főre szaporodott lakosság gabonaszükségletének mennyiségéről számol be. Ez évben megtiltották az erdőkben a vadáözást. 1816 évben a Kiskun-Halason végigvonuló fergeteg példátlanul nagy károkat okozott. A kimutatás szerint 252.572 forint volt a gazdák kára. Ebben az esztendőben nem is olvashatunk olyan adatokról, mint az előbbi és utóbbi évek során, amikor Kiskun-Halas városa és lakossága különböző akciókra nagy áldozatokat hozott. így például 1811-ben a debreceni tüzkárosultaknak 608 forintot juttatott. 1819-ben a kecskeméti tüzkárosultaknak 350 véka búzán kívül még 150 forintot, a budapesti reformátusoknak csaknem 300 forintot. Amikor 1826-ban Nagykőrösön ezer ház leégett, 50 mérő búza és más gyűjtés ment Halasról segélyként. Pécel is leégett ugyanez évben templomostól: 60 forintot kapott a jótékony várostól, 8 évvel később a nagy karcagi tűzvész károsultjainak pedig 535 forintot küldött Halas városa. Mindennél nagyobb segélyezési készségre mutat egy 1838-ból fennmaradt kimutatás, mely elmondja, hogy amikor márc. 22-én déli 1 órakor vészhír érkezett, hogy a négy felső kiskun helység árvíz alá került és az elöljáróság dobszó útján gyors segítséget kér, hihetelenül rövid idő múlva, már déli 2 órakor elindultak az élelmiszerekkel megrakott kocsik. Két nap alatt 45 kocsit indítottak a halasiak a fülöpszállási szőlőkbe. Felsorolásra érdemes a kocsik terhe: 3521 kenyér, 1256 font szalonna, 1744 icce tarhonya, 711 font só, 1474 icce bab, 703 icce liszt, 196 font hús és sajt, 372 font burgonya, 43 font lencse, egy lúd, 46 drb deszka, 21 szál fenyő, 11 drb zsák. Mindezeken felül készpénzben 687 forintot is küldött Halas a károsultaknak. Törökországnak az orosz elleni háborúra 832 frt segélyt, a boszniai háború céljaira 1879-ben 78 hl. búzát 6* 67
