Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
Az 1848. évi törvényhozás megszüntette az úrbériséget, de az itteni úrbéri elkülönítés ügye csak 1864-ben fejeződött be hosszú pereskedés után. Ebben az évben végre sikerült az érsekséggel egyezségre lépni. E megegyezés értelmében a város 114.500 forintot fizetett 10 évi részletekben a szántó-, rét-, legelő- és a törvény rendelkezései alapján szerzett telki, területekért. A szőlők kilencedét 15.800 forinton váltották meg a birtokosok. A víz alatti területek csak a lecsapolás vagy kiszáradás után váltak a volt jobbágyok tulajdonává, amíg ez nem következett be, az uradalom maradt a tulajdonosa a területeknek, a hozzájuk tartozó halászati joggal együtt. A kiserdő és a közlegelő, 4500 holdnyi részétől eltekintve, a városnak jutott. A környező földekre való kitelepülés az úrbériség eltörlése után mindegyre gyorsult. A szállások népe erősen szaporodott, 1884-ben már több mint 2800 lakosra tehető. Kalocsához tartozott ekkor Szakmár, Berke, Csorna, Felsőerek, Karcag, Kistény, Kisüllés, Ludasszállás, Öregtény, Andrásszállás, Bolváriszállás, Gombolyag, Keserűtelek, Papszállás, Pécsiszállás, Szalonta, Malomér, Résztelek. Magában a városban nyolc és félezren éltek ezidőtájt. De ezenfelül ide kell még számítani a Homokmégy körüli szállások 4166 lakosát a következő telepekkel: Drágszél, Kisdrágszél, Kiscsertő, Hilye, Alsómégy, Mácsa és Öregcsertő. Az ilyen nagy és csak körülményesen megközelíthető lakosság közigazgatása természetesen nem csekély nehézségekbe ütközött. E mellett az egyes szállások és a tulajdonképeni város gyakran kiütköző érdekellentétei sok vitára szolgáltattak okot. Leghelyesebbnek mutatkozott a szállásoknak az anyavárostól való közigazgatási szétválasztása és önálló községekké alakítása. A város elöljárósága szintén így vélte megoldhatónak a kérdést. Ezután a szállások egyhamar önálló községekké alakultak, de ezzel még nem szűnt meg a várossal megindult súrlódásaik sorozata. Bonyodalmas pereskedés kezdődött ugyanis a törzsvagyon megosztása miatt. A községek követelték a várostól, hogy arányosan elégítse ki őket a törzsvagyonból. A város vonakodott a kérést teljesíteni, ami perre vitte az ügyet. A per végső fokán a kir. Kúria elutasította a szétvált és községekké alakult szállásokat részesedési igényükkel, mert az 1886. évi XXII. t.-c. meghagyja, hogy az anyaközség teherviselési képességét ezen a módon nem szabad gyöngíteni. Papszállás, Vörösszállás, Negyven, Berbe, Nana, Telek, Gyarmatsziget, Csorna, Ujdrágszél kb. 13.000 hold területtel és 12.000 lakossal továbbra is Kalocsa közigazgatása alatt maradt. A szállások elválása nem gátolta, hanem előmozdította a város fejlődését, mert az állandó perlekedések és súrlódások megszűnése, továbbá sok munka felszabadulása a város nyugodtabb és erőteljesebb fejlesztését tette lehetővé. A város legújabbkori életére igen jótékony hatást gyakorolt gróf Zichy Gyula (v. b. t. t., pápai trónálló) kalocsai érsekké való kinevezése. 1923 végén szólította a felsőbb fórumok akarata a kalocsai főegyházmegye apostoli kormányzójának magas méltóságába, három év múlva pedig ő lett a kalocsai érsek. Kalocsa gazdasági jólétének emeléséért, a szociális bajok enyhítéséért, de legelsősorban a kultúrális intézmények szapoj^ásával és munkásságuk támogatásával, így a város szellemi életének kifejlesztéséért tett munkájával szerzett el nem évülő érdemeket magának. A lakosság vallási életének elmélyítése is az ő nevéhez fűződik. 1929-ben a Szentföldre indult országzarándoklatot gróf Zichy vezette, ahová érseki székhelyének lakosai közül is számosán követték. Kalocsa. Vasútállomás. 54
