Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
Szeleczky- és a Gellért-család tulajdona a puszta, mely a szatmári békekötést követő évtizedekben gyorsan benépesül. A község betelepítése báró Szeleczky Márton nevéhez fűződik. A betelepített evangélikus tót családok kezemunkája csakhamar a vagyonos helységek sorába emeli Albertit. A XIX. században 1848-ig az Almássy-család az ura a községnek. BÉNYE. Már a római korszakban lakott hely. A honfoglalás után azonban csak 1459-ben szerepel először oklevéltárunkban. A török hódoltság előtt már nagyjában kialakultak a községi élet keretei és lehetőségei, de a török megszállás véget vet e szerény kezdeteknek. A XVIII, század elején újból élet költözik az elhagyott határba: akkori földesura, Fáy Mihály 1714-ben tót családokat telepít itt le. Negyedszázadba se telik és Bényét már a vagyonos községek között találjuk. Lakossága úgy megszaporodik, hogy a szabadságharc előtti években már csaknem 3000 lelket számlál. A század 2-ik felében a lakosság száma elvándorlás folytán rohamosan visszaesik. A szabadságharc előtt a Patay- és a Szepessy-család volt a helység földesura, míg most a báji Patay-családnak van itt nagyobb birtoka. Most Bényéhez tartozik, de nemrég még önálló község volt Káva, mely a középkorban Kalva (Kalwa) és Kalna néven szerepel okleveleinkben. Egy 1435-ben kelt oklevél szerint a Palicsnaszentpéteri-családot említi földesuraként, de a család beiktatása ellen a Kánai- és a Kápolnai-családok felfolyamodással éltek. 1462-ben mindenesetre a Kápolnai-család is ura a helység egy részének. Hogy a török hódoltság kezdete milyen állapotban találta a helységet, arra vonatkozólag nincsenek adataink, de bizonyos, hogy a török kitakarodása után teljesen néptelen hely. A szatmári békekötés után egyszerre települ be Kényével és Albertivel, mindhárom helységbe evangélikus tótokat telepít a Fáycsalád, mely ezidőtájt Kávának is földesura volt. 1754-ben a Pukytestvérek birtokában találjuk a helységet. Ezidőszerint a Halászcsaládnak van itt nagyobb birtoka. Ügy a Pukyak, mint a Halászcsalád a Fáy-család révén kerültek itt a helység birtokosai közé. CEGLÉDBERCEL. Egy 1482-ben kelt oklevél mint pusztát említi, mely Albertihez tartozik. A török hódoltságot megelőző évtizedekben lakott hely. Az 1633—34. évi török kincstári fejadólajstromokban a váci kerület helységei között találjuk és 3 adóköteles házzal szerepel. A hódoltság végszakában elhagyott, elpusztult hely, mely a szatmári békekötést követő félszázad alatt sem népesül be. Ekkor a Klárarend apácák birtoka. 1785-ben, amikor II. József az apácarendet feloszlatta, hannoveri németek települnek a termékeny határba, hol csakhamar megvetik a községi élet alapjait. Nemsokára azonban kolerajárvány keresi fel a helységet, mely ismét elnéptelenedik, mert a kevés életbenmaradott német is felülkerekedik és visszatér előbbi hazájába. Az elhagyott község nem sokáig marad gazdátlanul: Soroksárról, Solymárról és Adonyból németek, Úriból és Ceglédről pedig magyarok költöznek ide. Az 1787-ben alapított helyi káplánság 1797-ben megkezdi az anyakönyvvezetést és 1806-ban anyaegyházzá alakul át. Közben, 1804-ben Ceglédbercel községi rangot kap. A Klára-rend megszűnése után a vallásalap birtokába kerül a helység, melynek 1848 után is a vallásalap marad a legnagyobb birtokosa. DÁNSZENTMIKLÓS. Hosszú évszázadokon át Alberti község sorsában osztozik. Mint lakatlan puszta különösebb történelmi jelentőségre nem tudott szert tenni. Még a XX. század elején is pusztaként szerepel, de növekvő népessége községi keretek közé kívánkozott. A betelepült puszta, mely közigazgatásilag Alberti községhez tartozott, 1924-ben alakult át önálló községgé. GOMBA. A határához tartozó Várhegyen felszínre került őskori leletek gazdagsága népes történelemelőtti és népvándorláskorabeli településre útal. A honfoglalás utáni időkben első említését egy 1390-ben kelt oklevélben találjuk a helységnek. Ekkor a Gombai Nemze-család a birtok ura. Félszázaddal később a Maróthiak is birtokosok itt. 1454-ben, amikor a Gombai-családnak magvaszakad, a Gombaiak itteni birtokait a Györgyi Bodó- és ennek lányágán, a Fáy-család nyerik királyi adományul. Ugyanekkor a Harapkói Botos-család is birtokos itt, de birtokaikat Mátyás király 1458- ban a Rozgonyiaknak adományozza. Ezidőtájt Nagylucsei Orbán egri püspököt is a helység földesurai között találjuk, aki a Dávidháziaknál elzálogosított Kerekegyházi-birtokot kiváltván, 1484-ben adománylevelet szerez Mátyás királytól e birtokra. Mátyás király pár év múlva a Nagylucsei családot megfosztotta e birtokaitól, de Corvin János 1490- ben ismét megerősítette tulajdonjogukat. A XVII. század elején Hubay Ferenc birtokolja a határt, de anyagi nehézségek közé került és Fáy István özvegyének elzálogosította. A török hódoltság után így a Fáy-család birtokában találjuk. A helység református egyháza már a XVII. század elején fennállott, papjai névsorát 1642-ig visszamenőleg ismerjük. A község a hódoltság alatt ugyan sokat szenvedett, de nem pusztult el. A XVIII, században Fáy András, Fáy Mihály özvegye és Bárczay László, illetve ennek özvegye a legfőbb birtokosai. Az egyik Bárczay — András — 1773-ban kastélyt építtetett a községben. A kastély nagy könyvtárán- és családi levéltárán kívül arról is nevezetes, hogy 1848-ban itt őrizték egy éjszakán a Szent Koronát, amikor Budapestről Debrecenbe vitték. A községhez tartozik: Farkasd, Tekepuszta és Harcvölgymajor. IRSA. A XV. század elején Alberti községgel együtt az írsay-család birtokában találjuk. 1457-ben a Kozmai-testvérek nyerik királyi adományul, minthogy a helység addigi földesurát, lrsay Antalt, aki hűtlenségbe esett, a király megfosztotta birtokaitól. — A török hódoltság előtt a lakottabb pusztai helységek közé tartozik, a török megszállás azonban véget vet a településnek: a martalóc hadak a népét szétszórják, épületeit felgyújtják. Az 1690. évi összeírás a lakott helyek sorában tünteti fel. A szatmári békekötés után a helység újjátelepül, egyelőre azonban csak néhány nemesi család telepedik meg. Így 1715-ben már mint kuriális helységet tartják nyilván. Tulajdonképpeni benépesülése 1718-ban kezdődik, amikor jobbágyok is tanyát vernek itt. Az írsay-család, melynek ezidőtájt ismét birtokában találjuk a helységet, különböző kedvezményekkel buzdította a jobbágylakosságot ideköltözésre. — 1737-ben Irsa már népes helység. A katholikus anyakönyvvezetés 1745-ben indul meg, a katholikus templom 1746-ban épült és a plébániát 1760-ban szervezik újra. A zsidó hitközség már a XVII. században fennállott. 1797-ben a felkelő nemesség fegyverkezéséhez járult hozzá, a 48-as szabadságharcban Haynau haragját hív-26