Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
II. rész. Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye megyei városainak és községeinek története
kus családok is letelepedtek a községben. Számuk a századforduló táján annyira megszaporodott, hogy 1826-ban a kalocsai érsekség templomot építtetett számukra. A község rohamos fejlődésének fontos tényezője volt az 1785-ben nyert vásártartási jog is, mellyel a helység mezővárossá vált. A község határa ekkor már szűknek bizonyult, miért is a Szűcs i-pusztának egy jelentékeny részét is hozzácsatolták. A XIX. század első felében is még a W a 11 a y-család birtokában találjuk a zavartalanul fejlődő mezővárost. Ekkor azonban már főként a család leányági utódai: a gróf T e 1 eki-, Kubiny i-, Okoíicsányi- és a Soós-családok a föld es urai. A város az irodalomtörténetbe is beírta a nevét: itt született 1822 december 31-én legnagyobb lírai költőnk, Petőfi Sándor. Szülőházán márványtábla hirdeti halhatatlan emlékét. Első szobrát is hálás szülővárosa emelte, 1861-ben. A 48-as szabadságharc alatt, amikor Fejé r-megyét és Pest-Budát Windischgrätz hadai megszállva tartották. két megyének is átmenetileg székhelye: Fejér- és Pest-megye itt tartották közgyűléseiket. A kiegyezést követő időkben Kiskőrös újabb erőteljes fejlődésnek indul. PÁHI. A középkorban sűrűn szerepel okleveleinkben. Ekkor Pah néven Fejér-megye solti járásához tartozott. A XVI. század elején a Baranyai-család birtokában találjuk. A török hódoltság nem sok kárt tehetett a lakatlan pusztában. A szatmári békekötés után a Wattay-család birtokába kerül, majd a családhoz tartozó gróf Bethlen-, gróf Degenfeld-, Okolicsányi- és Radvánszky-család osztozkodik rajta. Még 1848-ban is mint puszta szerepel. Ekkor nagy része Kecskemét birtoka. Községgé 1853-ban alakult több pusztából és nemesi birtokból. Fejlődése ezután gyors iramot vesz, úgyhogy 1871-ben nagyközség rangjára és jelentőségére emelkedik. A határához tartozó Sütőpincehalom, a hagyomány szerint, hajdanában község színhelye volt. Egyéb dűlőnevei is sok alkalmat adnak történelmi magyarázatokra. A század elején még az azóta önálló községgé lett Csengőd is hozzátartozott. PRÓNAYFALVA. Egyike a középkor legnevezetesebb kún pusztáinak. Pusztai jellegét sokáig megőrizte. A XVII. század derekán Szeged bérletében találjuk. Gazdag legelőjéért mindig nagy vetélkedés folyt. A XVIII, században Vadkerthez tartozik. Ekkor válik állandóbban lakott hellyé. A XIX. század harmincas éveiben sem haladja meg azonban lakóinak száma a százat. 1872-ben Kötöny-, Nagybócsa- és Kisbócsa-pusztákkal kiegészülve önálló községgé alakul át a mindaddig Tázlár néven ismeretes puszta. 1875-ben Kecelről, Kiskőrösről és Csongrád-megyéből egyszerre 62 család telepedik le az újonnan alakult községben. A helység 1907-ben vette fel mai nevét, amikor képviselőtestülete engedélyt kért és kapott arra, hogy a község addigi nevét báró Prónay Dezső, a nemzeti ellenállás előharcosa iránti tiszteletből Prónayfalvára változtathassa. SOLTVADKERT. A hagyomány szerint nevét onnan vette, hogy annakidején az Árpádházi királyok vadaskertje volt. Elsőízben egy 1426-ban kelt oklevél említi. Ekkor a Vadkerticsalád birtokában találjuk. 1493 és 1508 között a Vadkerti Sulyokcsalád a helység birtokosa. A török hódoltság alatt a község lakói szétszéledtek. Az 1690. évi összeírás a lakatlan helyek között tünteti fel. 1720 táján a Tegzes-család a helység földesura. A község újbóli benépesülése ezidőtájt kezdődik és mindjárt olyan iramot vesz, hogy a betelepülő katholikus családok 1721-ben már megalapítják anyaegyházukat. Pár évvel később báró Orczy István tulajdonába megy át a helység, mely ezután 1872-ig az Orczy-család birtokában marad, közben azonban 1800-tól 1856-ig Lukács Antal birja zálogban a birtokot, mely 1872-ben 960.000 forintért végleg a Lukács-család birtokába kerül. Ezidőszerint nagybirtokost nem találunk a községben. A helység protestáns egyházai 1745-ben alakulnak, templomuk jóval később épül: a református 1805-ben, az evangélikus 1836-ban, a katholikus templom 1809-ben épült. Kiskunfélegyházái járás ALPÁR. A határában felszínre került őskori leletek tanúsága szerint már a honfoglalás előtti időkben jelenlentős település színtere. A történelmi korszak legrégibb emléke itt egy rommaradvány, melyről a hagyomány azt tartja, hogy annakidején itt állott a megfutamított Zalán vára. Mi sem bizonyít azonban emellett. Annyi bizonyos, hogy már a vezérek korában megült hely. Erről Anonymus, Béla király névtelen jegyzője is említést tesz. Mindenesetre egyike azon községeinknek, melyekről már 1075-ből származó okleveles adatunk van. I. Géza adománylevele ez, melyben a király a váci püspöknek adományozza a helységet. A török hódoltságig lassú, háborítatlan fejlődés a sorsa, ekkor azonban, mint megannyi más község, elpusztul. 1715-ben még pusztaként tartják számon. Ekkor Kecskeméthez számítják. A következő években ismét élet költözik az elpusztult községbe. 1725-ben már ismét áll katholikus temploma. 1760-ban plébániája is megalakul. Ezidőtájt is még mindig a váci püspök a helység földesura, mint ahogy ma is a legnagyobb birtokosa. JÁSZSZENTLÁSZLÓ. Régi jásztelepülés. A századok során nem sokat hallat magáról, míg a török hódoltság alatt nem éri el balsorsa: elpusztul. A török kitakarodása után azonban ismét viszatérnek községükbe a szétszéledt lakók és utódaik. 1848-ig a jákóhalmai, jászmihályteleki, jászdósai és jászfelsőszentgyörgyi közbirtokosság tulajdonában találjuk. Katholikus temploma 1904-ben épült. KISKUNMAJSA. A község már a középkorban fennállott. A határában felszínre került középkori leletek legértékesebb darabját, egy értékes aranycsattot és 4 boglárt a Nemzeti Múzeum őrzi. A helység ezidőtájt a mai községtől mintegy másfél kilométerre, az ú. n. Templomhalma helyén állott. A község régi templomának maradványai még ma is láthatók itt. A török hódoltság alatt itt is vége szakad minden községi életnek, olyannyira, hogy a helység még a szatmári békekötést követő évtizedekben is mint puszta szerepel. A XVIII, század deiekán kezd újra benépesülni. Első lakói 1745-ben telepedtek meg az elpusztult határban. A telepesek felsőbb rendeletre költöztek ide a Dorozsmálioz tartozó Üléspusztáról, hol alig néhány éve, 1741-ben vertek tanyát. A rohamosan benépesülő község, melyhez a puszták egész sora tartozik, 1836-ban országos és hetivásárok tartására jogot nyer, ami fejlődé-20
