Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Dr. Szalai Tibor: Pest vármegye földtani viszonyai
színre jutása régi felfogás szerint a közlekedő edények ismert törvénye szerint megy végbe. Mivel azonban a Budai hegység karsztos vizeinek felszíne általában 130 m t. sz. feletti magasságban, a kibukkanó hévforrások, artézi kutak magassága pedig 104—110 m között van, a két szint közötti 20—26 m különbség aligha adja meg a nyomást, mely szükséges ahhoz, hogy a hévforrások a felszínre ill. az artézivizek mintegy 13 m magasságba a felszín fölé jussanak. Tudjuk azonban, hogy a melegvíz nagyobb kiterjedése (és így kisebb fajsúlya) következtében jóval magasabbra emelkedik, mint a hidegvíz. Ilymódon a felhajtó erő női, ha pedig tekintetbe vesszük a hévforrások vízgőz- és gáztartalmát, a felemelkedés még inkább magyarázatot nyer. Megemlítendő még, hogy Cutier-W eszelszky elmélet hévvizeinket a közbenső tömeg lesüllyedt és ott felmelegedett hydratizált kőzetei izzadmányának tekinti. Ehhez járul a közbenső tömegre települt több 1000 m vastagságú tengeri és édesvizi rétegek tömörülése folytán kiszoruló ugyancsak magas hőmérsékletű víz. Lényegileg Pávai Vájná F. is e felfogást vallja. Pávai szerint „hővizeinket a tektonikusán mélybe süllyedt felmelegedő hyratizált kőzetek izzadmányából, a medencéket kitöltő üledékek tömörüléséből származó kiszoruló vízből és a felszínen leszivárgó és felmelegedett csapadékból származtatjuk“. E vizek ma a hegység peremén jutnak a felszínre. A Gellért (40° C), Rudas (44° C), Rác (42—43° C), Hungária (38° C), Király (53°C), Lukács és Császár (43—64° C), Római fürdő (21'50° C), Csillaghegyi (20° C), Budakalászi (18° C) források a természetes kibukkanások helyei. Kétségtelen, hogy hévforrásainkat a rómaiak, a törökök fürdésre használták. A rómaiak voltak az elsők, akik megyénk területén vízvezetéket építettek. Ennek nyomai még ma is láthatók Római fürdő és Aquincum között. A törökök által épített fürdőkben még ma is fürödhetünk. így a Rudas, a Királyfürdő medencéit, kapuit még a törökök építették. A Rudas gőzfürdőjébe vezető falépcső mentén a hárem ablakok jól beillenek a mult hangulatába. E hévvizek Pávay szerint fűtés céljaira is felhasználhatók volnának, aminek már csak azért is nagy fontosságot tulajdonít, mert ha a füstöt városunkból részben legalább is kiszoríthatnék, annak fürdőváros, üdülőváros jellegét hatalmas lépéssel vihetnők előre. Hogy e hévvíz fűtésre is felhasználható, azt abból is tudjuk, hogy a Szent Lukácsfürdő több helyiségét már évek óta evvel fűtik. E vizek régebben, talán a miocén elejétől vagy még korábbi időtől a pannonig ÉK—DNy irányú vonalak mentén a Csiki hegység vonulatában, a budaörsi Kálvária hegyen, a Rup hegyen, Sashegyen, a Kis- és Nagy-Gellérthégyen jutottak felszínre. A levantei korban elhagyták ezt a vonalat és átvándoroltak mai helyzetükbe. Oka e frontváltoztatásnak, — mondja Schafarzik — a harmadkori terület sülyedésében keresendő. Az új termális vonalon jelentkező hévforrások 200—250 m t. sz. f. magasságban jutottak a felszínre a budai Várhegyen, Mátyáshegyen, Csillaghegyen, Békásmegyer dombjain, a pomázi Majdánon. Ezek feltörési ideje a levantikumba és a pleisztocénbe tehető. A levantei forrásmeszek Noszky megállapítása szerint a pesti oldalon is megvannak a mogyoródi Gyertyános ÉK-i oldalán, Rákos, Galga és Tápió völgyei között levő lejtőkön, Isaszegen, a gödöllői Ürgepusztánál és a tápiósülyi Forrópusztánál. Hévvizeink kibukkanási pontjainak mai átlagos magassága 100 m körüli. E vizek részben a Duna balpartján, részben a Dunában fakadnak. Budapest altalaját képező középkorú kőzetek kifogyhatatlan mennyiségű hévvizet tárolnak. Azért tárgyaltuk e vizeket középkorú kőzetekkel kapcsolatban, minthogy ezek a tartályai felülbecsülhetetlen kincsünknek: a hévvíznek. A hévvíztároló medencék ősi szerkezete. Mivel e hatalmas üledéktömegnek szerkezeti viszonyai teszik lehetővé, hogy a melegvíz a felszínre törjön, vizsgáljuk meg középkori üledékeink szerkezeti viszonyait. Lássuk, miként gyűrődtek azok, miként törtek össze, miként jutottak annak részei különböző magasságokba, miként válik tehát lehetővé a víz felszínre jutása. Ferenczi L-nak e kérdéssel kapcsolatos felismerései roppant érdekesek és tanulságosak, ezért írom Ferenczi nyomán a következőket: Tudott dolog, hogy a Pilis—Buda—Kovácsi hegycsoport középkorú képződményeit mai állapotukban ÉNy— DK-i és erre merőleges ÉK—DNy-i irányú törésrendszerek tagolják szét. Ezek mellett az É—D irányú vetők is megtalálhatók e területen. Van azonban e képződmények szerkezetében egy kevésbé éles vonás is, mely talán — mondja Ferenczi — az ősibb állapotot örökítette meg. Feltűnő az a szabályosság, hogy a Pilis csoportban Piliscsaba, Leányvár, Csév stb. vidékén a középkori rögök D-i, DK-i oldala meredek rétegfejes s hogy az É-i ÉNy-i lejtők aránylag enyhék. A Nagykevély csoportjában a DNy-i lejtők a rétegfejesek, míg a Hármashatárhegy, Svábhegy körüli rögöknek DK-i lejtője enyhe, meredek oldalaik É—ÉNy-ra nézők. Ezt a morfológiai szabályosságot a rögökben lévő átlagos dőlésirányok is kifejezésre juttatják. E szabályosság nem lehet merő véletlen. Ez vezette Ferenczi-1 a boltozat felismeréséhez. A boltozatok, 20
