Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)
I. rész - Dr. Koncz János: A száz éves Csepel
Ennyi volt nagyvonásokban és igen szűk téren a község múltjáról való megemlékezés. Nem is az a lényeg ebben a megemlékezésben, hogy a község életének minden mozzanata feltalálható legyen benne, hanem inkább az a szellem, amely a község fejlődésében és fejlesztésében irányadónak látszik. Ez a szellem az alkotásnak és az áldozatkészségnek a szelleme és mind e két erény díszíti egyformán a község áldozatkész lakosságát és vállalatait, valamint a közfeladatok megoldására hivatott képviselőtestületnek és elöljáróságnak tagjait. A legszebbnek és az eddigi fejlesztési lendülethez legméltóbbnak az mutatkozna, ha a gyermeknevelés elemi részének új tanyát építene a község és elhatározná, hogy egy új elemi népiskolával gazdagítja eddigi alkotásait és ennek az alkotásnak költségeit az 1939. évi költségvetésben 60—70.000.— pengő értékben előirányozná. És talán illő volna az is, hogyha az újjáépülésnek 100 éves évfordulóját egy néhány mondatban megörökítené a községház bejárójának jobboldali falán elhelyezendő márványtáblán. Az ünneplés évszázadának 1838-iki első éve a pusztulásnak és a szomorúságnak jegyében zajlott le; nekünk pedig most az új száz év kezdetén az a kötelességünk, hogy hitet, erőt, erélyt, erényt, akaratot és egyéni képességeket vonjunk össze, hogy ezekkel a községi fejlődésnek lehetőségeit jókedvűen szolgálhassuk. Csepel. Községháza. 170