Csatár István et al. (szerk.): Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye és Kecskemét th. jogu város adattára (Pécs, 1939)

I. rész - Imrényi-Szabó Imre: Pestvármegye építészeti emlékei

húzódó építményeket, hogy azok nemes formáit megösmerve bátorítást nyerhessünk a jövő falusi építészet irányítására. Figyeljük meg csak jól a mindig egyszerű és világosan áttekinthető alaprajzi megoldásokat és az ezekből logikusan kifejlesztett derűs és nyílt hom­lokzatokat. A minden felesleges tornyot és cikor­­nyát elkerülő tetőzeteket, amelyek fazsindely, nád, vagy szalmafedés mellett is olyan keresetlen úri megjelenést biztosítanak az épületnek és har­monikusan illeszkednek bele az alföldi táj hangu­latába. Az itt közölt képanyag csak csekély töre­déke felvételeinknek. A rendelkezésemre álló terjedelem mellett csupán arra szorítkozhattam, hogy csak példákat mutassak be mind arról, amit Pestvármegye falusi építészetének kialakítására nézve a legjellemzőbbnek találtam. (I. 10., 11. és 12. kép.) (II. 1. és 2. kép.) A falusi házak legjellemzőbb része a tornác. A tornác építése eredetileg a nyitott tűzhelyü konyhának nyújtott védelmet az esős időjárás al­kalmával a szabadban végzendő munkáknál. Ez nyújtott a ház lakóinak menedéket a forró nyári nap sugarai ellen. A magyar vidéki lakóház gaz­dagabb építészeti kiképzése főleg a tornácra szorít­kozott tehát. (II. B. és 4. kép.) Eredetileg a tornác a ház udvari részén, az egész épület hosszában vonult végig és az utcai homlokzatnál egyetlen kapu zárta le. Ez elrende­zés költséges volta miatt később a tornácot az épület egy, vagy két oldalán elhagyták, vagy befa­lazták, esetleg csak az udvari traktus középső ré­szét képezték ki tornácszerűen. Nagy számban találunk olyan megoldásokat is, melyeknél az épü­let bejárata előtt egy külön kiugró bejárati előtor­­nácot építettek. (Kecskemét környéke.) A tornácok formai kiképzése a legnagyobb változatosságot mutatja. A XVIII. sz. közepe táján még a boltívekkel kiképzett tornác volt általános. A klasszicizmus térhódításával a latinos műveltségű földbirtokos osztály építkezéseinél előbb a pillé­­res, majd az oszlopos elrendezésű tornác-megoldás terjedt el. Az udvarházak hatása alatt csakhamar a legegyszerűbb parasztházak homlokzatain is megjelent. (II. 5., 6., 7. és 8. kép.) A boltíves és oszlopos forma közötti átme­netet érdekesen példázza egy Úszód községbeli parasztház, ahol az ismeretlen mester az oszlopos tornác egyik nyilásközébe — valószínűleg a bejá­rati tengely kihangsúlyozása céljából — egy bolt­íves szakaszt iktatott bele. (II. 9. és 10. kép.) A bejárati szakasz, vagy az épület közép­­tengelyének kihangsúlyozása igen gyakori. Egy alsódabasi kúriánál a pilléres tornác-megoldás kö­zépső részén kettős oszlopokat alkalmaztak. Találunk példákat, ahol a középső oszlopállást megkettőzték, sürítették, előugratták, vagy pe­dig az oszlopok fölött oromfallal és manzardtető­­vel hangsúlyozták ki. (III. B. kép.) Kisebb épületeknél gyakori a falpillérek közé helyezett két oszlopos megoldás (in antis) sokszor egészen különleges elhelyezéssel. (III. 4. kép.) Érdekes példája a változatosságra való törekvésnek egy alsódabasi udvarház, ahol a pil­lérek a homlokzat síkjára diagonálisan —- élükkel kifelé fordítva — állanak, ami a klasszicizáló jel­legű homlokzatnál egyenest forradalmi újításnak hat. (III. 5. kép.) A bemutatott képanyag között különös figyelmet érdemel még egy átlósan szimetrikus tornác-megoldás, ahol az L alakban megtört alap­rajz mindkét végén pillérek közé foglalt oszlo­pokkal bíró, azonos megoldású, két kisebb tornác nyert elhelyezést. (III. 6. kép.) Ugyanilyen változatosságot találunk a tor­nácokat alátámasztó építészeti elemeknél is. A boltívek, vállpárkánnyal, ívpárkánnyal tagozot­­tak, vagy minden tagozás nélküliek, a pillérek fejezettel, lábazattal, tükörmélyítéssel és konzo­lokkal vannak kiképezve, vagy teljesen simán maradnak. Az oszlopok hol a klasszikus arányokon is túlmenően légiesen karcsuak, sűrű elhelyezésűek, megjelenésükben az utak mentén álló sudár jege­nyesorokra emlékeztetnek, hol rövidebb és zömök arányaikkal a tele gabonászsákok jóleső nyugal­mát idézik emlékezetünkbe. A bemutatott példák között találunk néhány egészen egyéni megoldást, melyek közül csupán egy kunszentmiklósi tornác nyolcszögletes oszlo­pait és egy Fájsz községbcli parasztház kocka­­fejezettel kiképzett pilléreit, egy pilisi volt ven­déglő korsó alakú oszlopait, végül egy göböl­­jánosi lakóház tönkös oszlopfejeit kívánom fel­említeni. (III. 7. és 8. kép.) Ugyancsak rendkívül változatosak az egyes postamens és mellvédfal megoldások is. Egy kis­­kunlacházai tornác falazott mellvédjének belső oldala ülőpadokkal van ellátva. Az egyes mell­védek, fa és vasrácsozatainak nemesen tartózkodó nyugodt díszítése az egyszerű eszközökkel is el­érhető szép megoldásoknak iskolapéldáit mutatják. Az utcai homlokzatok legtöbb helyen már a mindenáron való modernizálásnak estek áldoza­tul. Csak kisebb számban találhatók már épüle­tek, melyek eredeti bájos homlokzatukat többé­­kevésbbé megőrizték. A korabeli kiképzések főleg csak az oldal és hátsó homlokzatokon maradtak 152

Next

/
Oldalképek
Tartalom