Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban
halott (itt is főleg a gazdák sorából) és 40 súlyos sebesült maradt nyomában.458 A támadók „kemény kínzás alatt” mindenükből kifosztották a lakosokat, majd 15 rabot (köztük 5 tanácsbelit) elhurcolva távoztak. „Mezítelenek vagyunk mindnyájan” — írták a megmaradtak Rákóczinak, aki erre minden adót, hátralékot elengedett nekik.251 A kecskemétiek, körösiek „éjjeli s nappali rettegésben” kérték tőle, hogy már búzát és húst se kelljen adniok: „az ellenségnek reánk forduló erejét meg nem gátolhattyuk”, de segélyesapatot sem tudnának már eltartani, „éhelhaláshoz közelgő életünk felől kétségbe esvén kényszeríttettünk el széllyedni és végső pusztulásra jutni”.252 A panasz persze mást is takar: megtörtséget, és a félelmet attól, hogy a segélycsapat vagy akár a kurucoknak tett szolgálat az ellenség bosszúját hozza nyakukra. 1709 végén Kecskemét már behódolt a császáriaknak,253 és talán csak azért nem előbb, mert a pestis fennakadást okozott a hadműveletekben. A „baghi szegény lakosok” már 1709 szeptember 18-án Imre János labanc másod alispánnak panaszolták el, hogy „a labanezok” elhajtották marháikat.254 A kuruc megyéből egyre kevesebb maradt. Igaz, 1710 elején, a romhányi csatavesztés után, Rákóczi egyidőre még Pest megye felé vonult vissza. Január 23—február 2 közt Galgahévízen táborozott, nehéz viszonyok között: Ínséges katonái számára személyesen kellett a templomba rejtett 16 zsák lisztet kihordatnia.255 Ezután február 18-ig Szentmártonkátán tartózkodott, majd Cegléden át vonult tovább, ahhonnan közben 1000 Ft kölcsönt is sikerült szereznie.256 „Kedvesebb dolgot az ellenségnek nem cselekedhetnénk, mint ha Pest vármegyét elhagynánk” — írta még 1710 május 24-én. 257 És a nyáron, júliusban, az Alföldön a Dunához, Tass és Szalkszentmárton vidékére átvonulva még egy utolsó kísérletet tett arra, hogy a Dunántúlra kuruc haderőt dobjon át.258 Alapjában véve azonban Pest megye már 1709 óta kihullott a kuruc „frontvonalból”. Szétfutott, feltépődött lakossága a nagyobb hadműveletek múltán kezdett ismét elhagyott helyére visszatelepülni,259 és újra kibontakozóban volt az adott gazdasági feltételekből sarjadó kereskedelmi kapcsolat is Pest-Buda és az alföldi állattenyésztés között.260 A nemrég visszaköltözött Pécel, Gyömrő, Monor, Üllő és még 6 más helység elöljáróitól 1710 július 15-én már a labanc alispán, Laczkovics László követel újra 1—1 erős, négy ökrös szekeret „fejek és jószágok vesztesége s falujok el pusztíttatása és fel égetése alatt”.261 Szeptember 1-én a „sok nyomorúságban torkig ülő” dunapatajiaknak Imre Jánoshoz intézett levelében régről ismerős kétségbeesett panaszok bukkannak újra fel a császári hadak népnyúzásáról.262 E napon tartották Egerben a kuruc megye utolsó olyan közgyűlését is, amelyről még valami töredékes jegyzőkönyv maradt.263 Ismét felbukkan régi ismerősünk: Huszár János labanc szolgabíró, de ismét császári oldalról, mint Pest megye új alispánja utasítja Pataky Gáspár is a megye helységeit a kurucok javainak számbavételére.264 Rákóczi 1710 végén még arról írt, hogy Pest megyére külön porció-terhet kell kiszabni, mert „az ellenségnek behódolt és megvárta”.265 Pest megye népe azonban már bénultan, aléltan hevert, mikor sorsa átfordult. Amikor a megye 1711 elején jelentéseket kért a helységek háborús kárairól és a földesuraik személyében történt változásokról, a válaszokban mégegyszer feltűnik a kuruc világ sok kisebb, helyi mozzanata, és mindaz, ami egy-egy falu népét az elmúlt évek alatt akár császári, akár kuruc oldalról érte.266 Váczi Mihály fóti bíró főleg a pesti katonákra panaszkodik, hogy mi mindent kellett nekik adniok, „hány icze bort, hány font húst, hány font kenyeret”, 61
