Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Krizsán László: Az 1919-es tanácshatalom és előzményei Pest megyében - Vigh Károly: Az ellenforradalom hatalomra jutása és rémuralma Pest megyében
deményezésére az Országos Szakszervezeti Kongresszus. A kongresszus vidéki küldötteinek 25 %-a, szám szerint nyolc küldött a Pest megyei ipari munkásságot képviselte.12 A Pest megyei képviselők tevékenyen kivették részüket a szaktanács újjáalkotását és a munkásosztály harcának szervezését napirendre tűző kongresszus munkájából. Az újpesti küldöttek a napirend III. pontjához pót javaslatként benyújtották, miszerint: „mondja ki a congresszus, hogy a megválasztandó tanácsnak kötelességévé teszi tudományos (munkás) kör felállítását.”13 A munkás szakegyletek és érdekképviseleti szervek megalakítását az illetékes hatóságok megyeszerte minden törvényes és törvénytelen eszközzel akadályozták. A csepeli gyárban 1899 folyamán kísérletet tettek az üzem munkásai egy munkás segélyegylet alakítására. Az egylet a szaktanácsot újjáalakító, Országos Szakszervezeti Kongresszus által megszabott irányelv szerint kívánt működni. Legfontosabb feladata az lett volna, hogy sztrájkok idején növelje a munkások anyagi kitartását, és segélyezze a munkában megrokkant, vagy hosszú időn át munkanélküli tagjait. Az egylet életre hívását, természetesen, mind a gyár vezetősége, mind a főszolgabíró megtiltotta ’’mire a gyárban szociális irányú mozgalom” indult meg az egylet érdekében.14 Ugyancsak szakegyletek alakítása és a munkásosztály politikai helyzetének javítása érdekében hívtak össze 2—2 alkalommal népgyűlést Csepelen, Erzsébetfalván és Soroksáron.15 A megyében 1899-ben lezajló munkásmozgalmak már látni engedték, hogy a nagyüzemi munkásság a gazdasági harc, a bérkérdések mellett egyre inkább politikai céljainak megvalósításáért is küzd. Ez a küzdelem, egységes, forradalmi párt hiányában, a szervezettség viszonylag alacsony fokán álló magyar munkásosztályt nehéz feladatok elé állította. A kormány és a tőkések egymás iránti legteljesebb bizalom és együttműködés jegyében hallatlan erőfeszítést tettek a munkásosztály gazdasági kizsákmányolásának és politikai jogfosztottságának tartósítására. Egy-egy várható sztrájk vagy politikai mozgalom idejére a hatóságok felvonultatták valamennyi erőszak-erőiket, s a munkások legcsekélyebb követelését is — elvi okokból — elutasították. így tettek 1899 novemberében a csepeli gyár „zavargó szocialista munkásaival” szemben is, akik egy embertelen munkavezető elbocsátását követelték.16 A munkások követelésének teljesítése nem jelentett volna anyagi hátrányt vagy erkölcsi vereséget a gyár vezetőire nézve. Elvből utasították vissza, nehogy precedens legyen további, más természetű engedmények kicsikarására. Míg egyrészről a terror erejével, másrészről a tőkés, földesúri befolyás alatt álló sajtón keresztül hadakoztak a hatalom urai a munkásosztály gazdasági és politikai követelései ellen. E „szellemi felvilágosító munkának” nevezett vállalkozásból alaposan kivette részét a századeleji „Pestvármegye” című lap is. 1902. január 12-i számában Csikay Imre főszolgabíró foglalkozott a megyében mutatkozó mozgalmakkal, kárhoztatva a liberálisokat, akik olyan politikai állapotot teremtettek, melyben „összetett kezekkel nézzük, miként rakják alánk a szurkos szövétneket”. Ilyen megállapítás egy főszolgabíró cikkében különösen ízléstelen és erkölcstelen. Nem akadt egyetlen törvényhatósági tisztviselő sem, aki ölbetett kezekkel szemlélte volna a munkások mozgalmait. De annál inkább kifejezte valódi állásfoglalásukat a főispán 1902 újévén mondott beszéde, mely szerint: „Résen legyünk, mert a községek, s vármegyék tanácstermeit is szocialisták foglalandják el, s mint oldott kéve, széthull nemzetünk.”17 296
