Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Eperjessy Géza: A Pest megyei céhes ipar 1686 - 1872
A takácsok 1689-ben I. Lipóttól nyerték kiváltságlevelüket. A csizmadiák 1697-ben Budától kaptak szabadalmat. — A katolikus és görögkeleti szabók ugyancsak Budától kaptak magyar nyelvű kiváltságlevelet 1708-ban. — A szűcsök 1711-ben kölcsönözték a budaiak német nyelvű privilégiumát. Más Pest megyei céhek megalakulására is hamar sor került. A nagykőrösi szabók pl. 1695-ben kapták magyar nyelvű szabályzatukat Pest városától. — A csizmadiák pedig 1698-ban kölcsönözték a budaiak magyar nyelvű kiváltságait. A ceglédi csizmadiák 1699-ben kapták Pestről artikulusaikat. Az első szentendrei céhek is még a XVII. század utolsó évtizedében jöttek létre. A csizmadiák 1697-ben vették át a budai artikulusokat. — A tabakok, szattyán- és kordovánkészítők céhe 1698-ban nyerte I. Lipóttól magyar nyelvű kiváltságlevelét. — A szűcsök 1700-ban kölcsönözték a budai német nyelvű artikulusokat. — A paplanvarrók (exomidarii seu culcitrariarii) céhe 1702-ben vette át a budai szabályzatot.6 A XVIII. század elején megalalukó mezővárosi és falusi céhek „tanult” kézművesei többnyire nem az őslakosság soraiból, hanem az új (hazai és külföldi) telepesek közül kerültek ki. Nagykőrös mesteremberei pl. nagyobbrészt a fejlettebb iparral rendelkező dunántúli és alföldi városokból érkeztek, mint azt nevük is mutatja (Kanizsai Szűcs István, Pétsi Szűcs Pál, Ráczkevi Németh István). Körösi nevek csak a század második felében válnak túlnyomóvá,7 erre az időre tehát a helybeli parasztlakosságból is mind több olyan kézműves vált ki, aki az ipari munkára specializálódott. A Pest megyei mezővárosi és falusi céhek a XVIII. század első felében főként 9 pesti és budai anyacéhektől nyerték másolatban („párban”) kiváltságukat — ellentétben pl. a Sopron, Moson, Pozsony, Komárom, Veszprém megyei céhek nagyobb részével, amelyek az Eszterházyaktól, vagy pl. a Vas megyei céhekkel, melyek a Nádasdyaktól és a Batthyányaktól kapták szabadalmukat. De a Budától és Pesttől nyert privilégiumokat is felülvizsgálta a vármegye, gróf Eszterházy Károly váci püspök pedig utóbb kiegészítette és aláírásával megerősítette az uralkodótól származó kiváltságleveleket is.8 A Pest megyei kézművesek is csak a földesurak beleegyezésének elnyerése után terjeszthették fel céhalakítási kérelmüket a vármegyéhez, s ezen keresztül a helytartótar ácshoz. A földesurak általában támogatták a céhalakulást, de minden esetben megkövetelték a jobbágyi szolgáltatások teljesítését, a takácsoktól pl. a „fonásbeli szolgálatot”, az ácsoktól és faragóktól az ács- és faragómunkát, és különös gondot fordítottak a molnárok ellenőrzésére. Viszont olyan esetben, amikor a mesterek kérelme sértette a nemesi előjogokat, így pl. azt, hogy a céhszabályok ellenére a nemeseknek joguk van céhenkívülieket, kontárokat is alkalmazni, akkor a többi megyékhez hasonlóan Pest megye közönsége is elutasította a céh kérését.9 A mezővárosi és falusi céhek kialakulásában igen fontos szerepe volt a paraszti iparűzők versenye elleni küzdelemnek. A kiváltságlevél megszerzésével főként az ún. „háziiparosok” működését igyekeztek a szabadalmazott mesterek megakadályozni. Ugyanakkor a céhprivilégium megszerzésével a „kontár”-sorból és az ezzel járó hátrányoktól is meg akartak szabadulni a kézművesek. Főképpen arra törekedtek, hogy a céhlevél birtokában maguk is alkalmazhassanak legényeket. A dunapataji csizmadiáknak ugyan már korábban is volt kiváltságlevele, de 1777-ben újabb privilégiumot kértek, mivel — mint írják — a körülöttük 245
