Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén

például, hogy a jobbágy viszonyok felszámolásakor a váci járás területén fekvő Szada és Szilágy lakóinak a birtokában is találtatnak irtványok.63 A megyebeli irtásföldek 1848 előtti kiterjedését azonban ennek ellenére sem szabad különösebben nagynak gondolnunk, s ennek megfelelően a parasztok birtokviszonyainak alakításában játszott szerepüket sem volna indokolt túlságosan nagyra értékelnünk.

Annál nagyobb viszont a jelentőségük a szorgalmi földek másik csoportját képező szőlőknek, amelyekre gazdáik többnyire szintén megraűveletlen majorsági területek feltörése és beültetése által tesznek szert; az adatokat vizsgálva, szinte az az érzésünk támad, hogy a Pest megyei parasztok ezekben az évtizedekben minden olyan birtokukba kerülő irtásföldet szőlővel ültetnek be, amelyen a szőlő egyáltalán képes gyökeret verni. Hogy miért teszik ezt, arra két magyarázat is kínálkozik. Az egyik, hogy a szőlőművelés, ha nagyobb fáradsággal jár is, nagyobb hasznot is hajt, nagyobb arányú földesúri szolgáltatások viszont a szőlőterületeket sem terhelik, mint az egyéb jobbágykézre adott majorsági parcellákat: a szőlők után gazdáik sokszor csak a termés egykilenced-egynyolcad-egyheted részével, legfeljebb pedig egyötödével adóznak földesuraiknak.®4 A másik kézenfekvő ok meg, amely miatt a parasztok minél több szőlőt igyekeznek telepíteni, az, hogy az egyszer már beültetett szőlőskertekből földesuraik sokkal nehezebben becsültethetik ki őket a későbbiekben, mint bármely más birtokrészükből, hiszen a magyar feudális jog szerint szőlőföldek elvételére csak egészen kivételes esetekben kerülhet sor s, ha mégis adódik ilyen eset, akkor a földesúr teljes mértékben, „igaz becsű” szerint köteles kárpótolni a szőlősgazdát a szőlejében általa addig eszközölt beruházásokért és munkabefektetésért.65

De akármi indítja is a jobbágyokat újabb meg újabb szőlőtelepítésekre, tény, hogy a 18. század folyamán és a 19. század első felében igen nagy s egyre növekvő szőlőterületet találunk Pest megye parasztságának kezén. Nevezetesen a megye általunk ebből a szempontból megvizsgált 178 községének 1770-ben mintegy nyolcvan, 1828-ban pedig már csaknem kilencven százalékát teszik azok a falvak, amelyeknek a határában parasztkézen lévő szőlőket is összeírnak, s a parasztkézen lévő szőlőbirtokok száma ezekben a falvakban (egy község hiányos adatait figyelmen kívül hagyva) 1770-ben 16 611 (együttvéve 90 968 kapásnyi területtel), 1828-ban pedig már 26977 (összesen 102720 kapásnyi területtel). Vagyis — ha feltételezzük, hogy ugyanazon községekben mindkét időpontban azonos nagyságú kapásokkal számolnak6® —azt állapíthatjuk meg, hogy a szóbanforgó községek lakóinak kezén lévő teljes szőlőterület 1770 és 1828 között csaknem 13%-kal megnő, ámbár az egyes szőlőbirtokok átlagos területe így is csökken: 5,5 kapásnyiról 3,8 kapásnyira szűkül.67 Amirek a magyarázata természetesen ugyanaz, mint a szoros értelemben vett telki állomány elaprózódásáé: a szőlőterületnek, ennek a különleges fontosságú szorgalmi földnek a növekedése jóval nagyobb arányú ugyan, mint a telki állományé, a parasztcsaládok számának gyarapodásával és földigényük ezzel párhuzamos növekvésével azonban még a szőlőterületek terjeszkedése sem képes lépést tartani.

212