Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén
27%-re), Piliscsabán (3534-ről 122%-re), Vác püspöki részén (7434-ről 83-ra) és Rákoscsabán (34-ről 46-ra).51 Láthatjuk tehát, hogy az úrbérrendezés, ha — egyfelől — megnehezíti is a jobbágyoknak telki állományukból való kisemmizését, teljességgel mégsem teszi lehetetlenné az ilyesmit, de láthatjuk azt is, hogy az úrbérrendezés, ha — másfelől — lassítja is újabb és újabb jobbágy telkek alakításának folyamatát, ezt a folyamatot teljességgel szintén nem akasztja meg (aminthogy nem is akaszthatja meg mindaddig, amíg a földesurak zöme majorsági gazdaságának fejlesztését a maga pénztelenségében szinte kizárólag az általa ingyenes robotra fogható jobbágyok számának növelése révén biztosíthatja töhbé-kevésbé kielégítő módon). S végül láthatjuk, hogy az újabb jobbágytelkek kiosztásának tendenciája mindvégig nagyobb erővel érvényesül, mint a telekelvételeké: a parasztok birtokába újonnan kerülő jobbágytelkek száma az úrbérrendezést követő háromnegyed század folyamán nemcsak kiegyenlíti, hanem felül is múlja a jobbágyok kezéből egyidejűleg kicsúszó telkek számát. Hanem mindez persze mit sem változtat az úrbéres népesség fokozatos és szüntelen elnyomorodásának tényén. Mert ha a jobbágy telkek száma az általunk vizsgált 176 Pest megyei községben 1770 és 1828 között 4,8%-kal gyarapodik is, az úrbéres háztartások száma ugyanekkor ugyanezekben a községekben 23 985-ről 47 955-re emelkedik, vagyis hajszál híján megkétszereződik. Hiába nő tehát az úrbéres állomány az úrbérrendezést követő időszakban is, növekvése ekkor már megközelítően sem képes lépést tartani az úrbéres népesség növekedésével; hiába nő az úrbéresek összességének jobbágytelki állománya ebben az időszakban is, az egyes úrbéresekre jutó jobbágytelki állomány ekkor már szakadatlanul csökken. így pedig a jobbágyfiak nemzedékről nemzedékre mégis mind kisebb részekre kénytelenek osztani maguk között apáik földjét, az egész telkes jobbágyok fiaiból — ha csak nem egykék — fél vagy negyed telkesek, a fél telkesek fiaiból meg negyed vagy éppen nyolcad telkesek lesznek, s nemzedékről nemzedékre mind magasabbra hág azoknak az úrbéreseknek a száma, akik egyenesen zsellórsorba süllyednek, vagyis teljesen vagy csaknem teljesen kiszorulnak az úrbéres állomány birtokából: 1770- ben a Pest megyei úrbéreseknek még csak 42%-a, 1828-ban viszont már 62,8,52 1846-ban pedig nem kevesebb mint 72,2 %-uk53 él zsellérsorban. S az ilyeténképpen lesüllyedő úrbéreseken természetesen az sem segít, hogy birtokállományuk csökkenésének arányában csökkennek a rájuk háruló úrbéres terhek is, hiszen ez a könnyebbség semmiképpen sem kárpótolhatja őket a létüket alapjaiban megrendítő veszteségért, gazdaságuk összeszűküléséért . . . A telkenkívüli jobbágyhirtokok gyarapodása és elaprózódása Itt azonban mindjárt meg kell jegyezni azt is, hogy a jobbágytelki állomány elaprózódásáról eddig elmondottak alapján még nem lehet teljesérvényű képet alkotni a paraszti kézen lévő birtokterület összességének ez idő tájt végbemenő változásairól, hiszen a parasztok kezén nem csupán a szó legszorosabb értelmében vett úrbéri birtokok, jobbágytelkek és zsellérfundusok találhatóak ekkor. A kép teljességének érdekében tehát — amennyire szűkös forrásaink engedik — figyelmet kell fordítanunk a parasztok egyéb, telkenkívüli birtokaira s azok ezidőbeli változásaira is. 210
