Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Spira György: Parasztsors Pest megyében a jobbágyfelszabadító forradalom küszöbén

ben felel meg s részben — ha akaratlanul is — éppenséggel ront az adózók helyzetén, de az úrbérrendezés után történendők közelebbi szemügyrevétele azt is 1kétségtelenné teszi, hogy az úrbérrendezés mégsem tartozik a jobbágy­­sors további alakulását elsősorban meghatározó tényezők közé, hogy a paraszt­ságnak a következő évtizedekben végbemenő fokozatos elnyomorodása első­sorban éppúgy nem az úrbérrendezés terhére írható, amint elsősorban nem az úrbérrendezés javára írható az sem, hogy ez az elnyomorodás nem öit még a ténylegesen kialakulóknál is nagyobb méreteket. Az úrbéres szolgáltatások növekedése Ha például egy pillantást vetünk arra, miképpen alakulnak az úrbérren­dezést követően a jobbágyok feudális szolgáltatásai, mindenekelőtt azt tapasz­talhatjuk, hogy némely helyeken a földesurak csakugyan nem késnek azonnal félretenni jobbágyaikkal kötött korábbi s emezekre nézve kedvezőbb tartalmú szerződéseiket, a szerződéses kötelezettségek helyett most már az urbárium által engedélyezett magasabb szolgáltatásokat követelve meg alattvalóiktól, (így jár el Pest megyében többek között Ráday Gedeon is addig szerződés szerint szolgáló úrbéreseivel.1) De tapasztalhatjuk azt is, hogy számos község­ben a földesurak továbbra sem léptetik életbe az urbáriumot, a jobbágyok tehát ezeken a helyeken ezután is vagy szerződés, vagy a régi szokások szerint adóznak (1773-ban például 118 Pest megyei község közül — ennyinek az adatai maradtak ránk — 35-nek az egész lakossága s 4 további község lakói­nak egy része még mindig szerződés, illetve szokás szerint adózik2), ez pedig értelemszerűen annyit jelent, hogy a falvak egy részében az úrbéres szolgál­tatások továbbra is alattuk maradnak az urbárium által maximálisokkónt meg­határozottaknak, hiszen az urbárium rendelkezései szerint az úrbért pótló szerződések feltételei semmi esetre sem lehetnek terhesebbek a jobbágyokra néz­ve az urbáriumban foglaltaknál. S hogy az úrbéresek terhei sokfelé valóban még az úrbérrendezés után is kisebbek az urbárium által maximálisokként meghatá­rozottaknál, azt nemcsak ilyen logikai érvekkel bizonyíthatjuk, hanem köz­vetlen adatokkal is: a legnagyobb s ekkor legfejlettebb megyebeli uradalom, a gödöllői Grassalkovich-uradalom tizenhat jobbágy községének lakóiról pél­dául pontosan tudjuk, hogy robot fejében együttvéve még 1782-ben is csak 51 241 gyalognapszámot teljesítenek földesuruknak, holott az urbárium sze­rint évi 70 082 napnyi gyalogrobotra is minden további nélkül kötelezhetőek volnának.3 Az úrbérrendezés után és ennek hatására tehát egyes helyeken csakugyan hirtelen megnövekszenek az úrbéresek terhei, ez a jelenség azonban általános­nak korántsem mondható. Általános viszont az a jelenség, hogy a következő évtizedek folyamán fokról fokra nőni kezdenek egy sor olyan község lakóinak terhei is, amelyekre közvetlenül 1770 után még nem terjesztették ki az urbá­rium feltételeit, s idővel ezek is elérik az urbáriumban meghatározott felső határokat. Ez a későbbi, fokozatos tehernövekedés azonban már nem tekint­hető az úrbérrendezés következményének (hiszen ha az volna, akkor éppen nem később és fokozatosan, hanem az úrbérrendezés után azonnal, egycsapásra menne végbe), ez a változás a maga magyarázatát az úrbérrendezéstől telje­sen független gazdasági fejleményekben hordja, —- mindenekelőtt a mező­­gazdasági termékek piacának ezidőbeli (s kivált a századforduló háborús kon­204

Next

/
Oldalképek
Tartalom