Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)

Wellmann Imre: Pest megye parasztsága és az úrbérrendezés

jóval előnyösebb helyzetnek örvendett, mint amit az Urbárium országszerte előírt. Ezen a tényen az udvar és a vármegye küzdelmének kimenetele gyökerestül nem változtathatott. Az országos egyöntetűségre való törekvés következtében a termelőerők fejlődésében hátrább járó törökpusztította vidéken az úrbérrendezésnek szükségképp a parasztsors megnehezedése járt a nyomában. Hogy fő vonalakban a királyi akarat érvényesült, csak annyit jelentett, hogy a rosszabbodásnak nem még alábbvaló fokán került sor a parasztnép járandóságainak és tartozásainak rögzítésére. Ilyenformán tehát, bár a szabályozással az államhatalom akart magának nagyobb részt kihasítani a paraszti munka eredményéből, az igazi nyertes itt az uralkodó osztály volt. Annál is inkább, mert az udvartól megszabott fő kereteken belül a tényleges végreha jtás során még módjában volt további előnyöket biztosítani magának.

Már végéhez ért az Urbárium bevezetése Pest megyében, amikor az udvarhoz bejelentés érkezett arról, hogy ott a lebonyolítás során több komoly visszaélés történt. A birtokos urak — úgymond — szántszándékkal azon mesterkedtek, hogy minél kisebb legyen a telkek száma; evégből a telki állomány kihasításakor a korábban adónak alávetett szántóföldek és rétek nagy részét hol allodiumaikhoz csatolták, hol önkényesen megszabott bérért engedték át jobbágyaiknak, úgyhogy az adóalap rovására igen nagy területek kimaradtak az úrbéri tabellákból. A közlegelőt legtöbb helyen összébb szorították, egy részét a telkek számában adták ki, más részét magának tartotta fenn az uraság. Ugyancsak az uradalom részére rezerválták a pusztákat, melyeket a község nem örökszerződés alapján birtokolt.

A vádak kivizsgálására Szvetics főispáni helytartó kapott megbízást. Nem meglepő, hogy mint az úrbérrendezés dolgában négy évvel előbb kiküldött megyei bizottság elnöke cáfolni próbálta a felhozottakat. Méltatlanságot tett a feljelentő — hangoztatta —, hiszen semmi csalárdság nem történt, a megye parancs szerint őszintén és tisztán hajtott végre mindent. Néhány helyen maradt ugyan fenn jobbágytelek, de csak azért, mert a parasztok, hogy a munka- és terményszolgáltatásokban könnyebbségük legyen, nem vállalták magukra, s így szükségképp a földesúr kezén kellett maradniuk. Maradványföldek is adódtak, de azokat a birtokos urak egyáltalán nem fordították saját használatukra; egyébként a megyében, a törvénynek megfelelően, az adóteher nem a jobbágyok szántóföldjére és rétjére nehezedik, hanem a „facultas” (amin elsősorban az igaerőt értették akkor) annak alapja. Az úrbéri vizsgálatok pedig azt mutatják, hogy a legelő megnyirbálására sehol sem került sor.

Nyilván volt valamelyes túlzás a feljelentésben, de a válasz nem tudta eloszlatni azt a benyomást, hogy Pest megyében az Urbárium bevezetése körül nincs minden rendjén. Jobbágyteleknek semmiképp sem lett volna szabad földesúri kézen „maradnia”; termése révén valójában a szántóföld is számításba jött az adókivetés során; a legelő kérdésében Szvetics állítását a már említett adatok is meghazudtolták. Mondani sem kell, hogy Mária Teréziát sem vette le lábáról a vizsgálat eredménye; invesztigációs akták alapján nem egy vonatkozásban más következtetésekre jutott. így: élt a gyanúperrel, hogy ahol a földesúr a jobbágytelkek kiegészítésére tett ígéretet, nem mindig állt szavának valójában. Megállapította, hogy egyik-másik helyen szerződést kötöttek, s annak értelmében az egész határ a község kezén maradt; félő, hogy az önként vállalt kötelezettség fejében művelt földek idővel, az adó alól elvonva, allodium részei lesznek. A telkek kiszabásakor a jobbágyok tetszésére bízták: ki mennyit akar felvállalni; így igen sok községben maradványföldek kelet-194