Keleti Ferenc et al. (szerk.): Pest megye múltjából. Tanulmányok (Budapest, 1965)
Kosáry Domokos: Pest megye a kuruckorban
A megye a portaszám csökkentését vagy emelését rendszerint meg is indokolta a szóban forgó helység anyagi tehetségének (facultas) megromlásával, illetve gyarapodásával. Az adatokban tehát valamiképpen a valóság változásai tükröződnek. Hogy miképpen, azt persze egészen pontosan nem lehet megállapítani. A felmérés akkor is kezdetleges volt, ha nem egyszerűen távolból, bemondás vagy becslés alapján történt. Emellett a porta kiszámításába különböző időkben változó szempontok játszottak bele. A portaszám alakulása azonban nagy vonalakban, megközelítően mégis jelzi, hogy a termelőerők az adott időszakon belül milyen fejlődő vagy csökkenő tendenciát mutattak. Az I. táblázat főleg az 1683—1695 között végbement változásokat kívánja érzékeltetni. Korábbi adatai (А, Б, C, D) inkább csak összevetésül szolgálnak,26 hogy némi képet adjanak Pest megye népéről a török uralom végén. Kiderül belőlük, hogy a visszafoglaló háborúk vihara nem egy békésen gazdagodó, erősödő, hanem ellenkezőleg: egy olyan, maradványaiban is fokozatosan gyengülő parasztságra zúdult rá, amelynek lassú tovább-morzsolódása már 1658 után újra megindult, és amelynek, úgy látszik, a viszonylagos felemelkedéshez is egy súlyos válságon át, csak úgy lehetett eljutnia, ha előbb fejére szakad a világ. Bárhol fürkésszük majdnem három évszázad távolából e homályos, messzi szám jelzéseket, bárhol bukkanunk magyarázó jegyzetekre: szinte mind csökkenésről, jó esetben stagnálásról beszélnek. így mindjárt, érthető módon, háborús események után, 1661 tavaszán, amikor a hódoltsági falvak Fülekre rendelt képviselői eskü alatt „előszámlálták az egész ekés, fél ekés és sellyér embereket” és a megye ennek alapján kénytelen volt egy sor portaszámot csökkenteni. Dömsödét, amely a „császár útjában is lévén” (a törökében) igen megfogyatkozott, Dunapatajét, amelynek „harmad részi elpusztult”, Újfaluét, ahol 3—4 „szegény, marhátlan zsellér ember nyomorgott”, alig várva a melegebb időt, hogy továbbálljon, és még sok más faluét, nem is szólva azokról, amelyeknek már „helyét az szól fújja”. Pedig e források másik fontos tanulsága éppen az, hogy a nép élete, munkája mennyire olyan formákhoz igazodott, amelyek közt a visszavaduló tájon még leginkább túlélhette a hódoltság veszedelmeit. A falu zsugorodása, vagy akár teljes eltűnése nem jelenti, hogy a hiányzó lakosok mind elpusztultak. Nagy részük csak elmenekült , családjával, maradék állataival, csekélyke ingóságaival, s ha tehette, utóbb visszatért. Tápióság portaszámát a megye azért szállítja le 1661-ben, mert nem mindenki tért vissza az elbújdosottak közül. Szenttamáskátáét pedig azon indokkal nem csökkenti, hogy az elfutottak már visszatértek. A visszafoglaló háborúk időszakának helyenként (1686 !) döbbenetes adatait, és utánuk az élet újra indulását kellőképpen meg sem értenők, ha nem számolnánk a népességnek e mai szemmel szokatlanul, ideoda hullámzó „mozgékonyságával”, helyenként szinte cseppfolyós állapotával, amely persze, a tényleges pusztulás mellett maga is tömérdek szenvedéssel és termelőerő-kieséssel járt. J elmagyarázat: c = curialis község h =-- lakott hely к = csak kivetési összeg van m = másutt vannak lakosai о = oppidum, mezőváros t = taksa и — új (já) település v = vár, erősség * = desertum, lakatlan, puszta-f- = portaszáma nincs, alig fizet ? = az adat hiányzik 15